Hazai siker a rangadón!

spigott - 2020. február 9. 18:42

Ötszettes, fordulatos csatában gyűrte le a Szolnok gárdáját a Dunaferr SE röplabda csapata az NB I Liga ma esti rangadóján.

Rangadó várt ma délután fél öttől a Dunaferr SE röplabda csapatára, mely a vele azonos pontszámmal álló Szolnok gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban az NB I Liga alapszakaszának negyedik ötödik fordulójában.

Ugyan a két együttes idei mérkőzéseit rendre a mieink nyerték, mégis a vendégek kezdték jobban az első játékot, így rendre náluk volt az előny. A Dunaferr 6-9-es állást követően kezdett felpörögni, 11-10-nél már Mészáros Dömötörék örülhettek vezetésnek, ám hiába sikerült ezt követően két ponttal is meglógni a szolnokiaktól, a vendégek egy 3-0-s sorozattal fordítottak, s ekkor muszáj volt időt kérnie Tomanóczy Tibornak (15-16). A mieink hiába érték utol 20-nál ellenfelüket, a hajrát a Szolnok bírta jobban, mely 25-23-ra behúzta az első felvonást.

A második játszmát parádésan kezdte együttesünk, mely pillanatok alatt meglógott 7-1-re ellenfelétől, s öt-hatpontos vezetését nagyon magabiztosan tartotta a folytatásban is sőt, 14-7-nél már másodszor kellett időt kérnie Gulyás Ferencnek. Ez sem törte meg azonban a Dunaferr lendületét, mert Tomanóczy, Majoros és Mészáros is rendre megoldhatatlan feladat elé állította a vendégeket, így a mieink végül igen simán, egy 25-14-re megnyert szettel egyenlítettek.

A harmadik felvonás elején lekopírozták az első játszmát a felek, vagyis rendre a Szolnoknál volt az előny, s a Dunaferrnek kellett futnia az eredmény után (7-7). Ezt követően viszont pontosítani tudott játékán együttesünk, s Mészáros két jó blokkja, majd pontos ütése után újra magához kellett hívnia tanítványait a vendégek vezetőedzőjének (12-9). Ugyan az ellenfél ekkor sem adta fel, ám Mészárosék nem inogtak meg, s előnyüket magabiztos játékkal tartva arattak 25-20-as részsikert, így már ők álltak közelebb a végső sikerhez.

Nem volt azonban még ok az örömre, úgy meg pláne nem, hogy a negyedik játszma elején villámrajtot vett a Szolnok, s 4-1-re meglépett a Dunaferrtől, mely hiába egyenlített hamar, a vendégek 9-5-ös vezetésénél már Tomanóczy Tibornak kellett időt kérnie. Ez sem segített azonban ekkor még, mert a Göncziék tovább növelték előnyüket, de a Dunaferr egy 3-0-s sorozattal felezte meg hátrányát, s újra nyílt lett a meccs (10-13). A folytatás is nagy izgalmakat hozott, melyben a Szolnok 18-ig tartani tudta vezetését, ám Iván Bence pontos támadásával a véghajrá előtt már a Dunaferrnél volt az előny (20-19). Sajnos nem sokáig, mert ekkor a Szolnokon volt a fordítás sora, s hiába kért időt Tomanóczy Tibor, nem tudtuk megtörni Boa Szabolcsék lendületét, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik játszma (21-25).

Melyben egymás után szerzett három ponttal nyitott együttesünk, s hiába ütött pontosan újra Boa, Mészáros 27. pontja után már 6-1-re vezetett a Dunaferr. A Szolnok azonban nem akart leszakadni, sorozatban négy támadást fejezett be jól, s pillanatok alatt minimálisra csökkentette hátrányát (6-5). Majoros Balázs és Iván Bence azonban nagyon belejött a játékba, egymás után szerezték pontjaikat, s előbbi végül két ásszal zárta le a szettet (15-8) és a mérkőzést, melyet végül 3-2-re nyert a Dunaferr, mely újabb sikerével megerősítette vezetőhelyét az NB I Liga tabelláján.

Dunaferr SE – Szolnoki RK 3-2 (-23, 14, 20, -21, 8)

Dunaferr SE: Ambrus, Balázs, Tomanóczy, Laczi, Iván B., Majoros, Hatvany, Iván G., Kecskeméti, Mészáros, Tamás, Sümegi (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Szolnoki RK: Kókai, Boa, Timár, Galovicz, Biró, Guzmics, Gönczi, Farkas (liberó). Vezetőedző: Gulyás Ferenc.

A rovat további hírei: Sport

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.