Közgyűlés: negyvennél több napirenddel
A "Dunaújváros Sportjáért" Díj ünnepélyes átadásával kezdődik a közgyűlés nyílt ülése a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délelőtt – az ünnepi eseményt követően negyvennél több napirend vár a képviselőkre.
Terjedelmes napirend tételeit tárgyalják a képviselők a közgyűlés következő nyílt ülésén – a tanácskozásnak a Városháza tér "C" épületének közgyűlési terme ad otthont február 13-án, csütörtökön délelőtt 9 órától. Az ülés a "Dunaújváros Sportjáért" Díj ünnepélyes átadásával kezdődik, majd összesen 41 napirend szerepel a képviselők előtt.
A szokásos felvezetés – a polgármesteri hivatalnak a közgyűlés két ülése közötti időszakban végzett munkájáról, a fontosabb eseményekről és az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri határozatokról szóló tájékoztató, valamint a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtását összegző jelentés – után azonnal fajsúlyos tételek következnek: javaslat születhet Dunaújváros önkormányzata idei költségvetési tervéről, valamint a város büdzséjéről, majd módosíthatják a tavalyi költségvetési rendeletet is a képviselők.
Szintén tárgyalnak a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításáról, és napirendre kerül a rászoruló dunaújvárosi gyermekek idei évben esedékes szünidei gyermekétkeztetésének biztosítását célzó javaslat is. Több kulturális intézmény – így a József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum – tavalyi beszámolójáról és idei munkatervéről dönthetnek a képviselők, emellett javaslat születhet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza állami és önkormányzati közös működtetésére irányuló kérelem benyújtására is. És még mindig intézményi színtér: dönthetnek a képviselők csütörtökön a Dunaújvárosi Óvoda intézményvezetője újbóli megbízásának kezdeményezéséről is.
A közgyűlésen több támogatási kérelem (Muzsikáló Fiatalok Alapítvány, Gárdonyi iskola) ügyében is javaslat születhet, majd egyebek mellett dönthetnek egy TOP-os pályázat – "Nyugati gazdasági terület közlekedésfejlesztése Dunaújvárosban" – vállalkozási szerződésének felülvizsgálatáról is. A közgyűlési döntés nyomán elkészülhet a Duna-parti rendezvény terület villamos energia ellátásához szükséges kiviteli tervdokumentáció, és 5 szeletív hulladékgyűjtő szigethez kerülhet térfigyelő kamera egy licenc vásárlás nyomán. Javaslat születhet a gyepmesteri telep új kutyakennel-beszerzéseiről, és a Hard Dog Race Kft. támogatási kérelmével kapcsolatos kérelemről is dönthetnek a képviselők. Két reménybeli olimpikonunk, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs kvótaszerző versenyre történő felkészülésének támogatásáról is határozhat a közgyűlés, és ha már sport, előbb a 40. Arany Üst nemzetközi korosztályos úszóverseny támogatásárról dönthet a testület, majd javaslat születhet a Nemzeti Sportközpontok és Dunaújváros önkormányzata között létrejövő együttműködési megállapodás elfogadásáról.
Több javaslat tárgyalása mellett dönthetnek a képviselők a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány által épületfelújításra fordított költségek bérleti díjba történő beszámítási kérelméről, majd személyi ügyek kerülnek terítékre a közgyűlésben: javaslat születhet az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetője és a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat igazgatója visszahívására, új vezető tisztségviselők megválasztására, valamint az Innopark Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjának visszahívására és új felügyelőbizottsági tag megválasztására. (Ezt követően elfogadhatják az Innopark fb ügyrendjéről szóló javaslatot is.)
Több soron tárgyalnak a nyílt ülésen a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásairól – összesen nyolc napirendnek lesz a témája egy-egy aktuális tétel –, a monstre menet után az önkormányzat ügyrendi, igazgatási és jogi bizottsága elnökének tájékoztatóját fogadhatják el a képviselők a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítéséről. Külön napirend foglalkozik a polgármester idei szabadságának ütemezéséről, majd a városvezető cafetériajuttatási keretének elfogadásáról dönthet a közgyűlés.
(Forrás: dunaujvaros.hu; fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: az ingatlanpiac trendjei városunkban
2024. okt. 17.
Az elmúlt években országos szinten megugrottak az ingatlanárak, és Dunaújvárosban is ez volt tapasztalható, derül ki a DSTV összegzéséből. Mik befolyásolják az árak változását? Milyen lakásokat keresnek jelenleg településünkön? Válaszol a tanácsadó! Hangkép.
Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben
2024. okt. 16.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást követték az események a szovjet, majd az egykori szovjet emlékmű helyén. Hamarosan véget ér a kegyhely kialakítása – és így véget ér az áthelyezés.
Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe
2024. okt. 14.
Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban.
Tisztelet az aradi vértanúk emlékének
2024. okt. 12.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen közreműködött Kiss Kálmán költő, tanár; beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója.
Csőtörés az Apáczai elején
2024. okt. 12.
Aki az Apáczai felé jár, az jó néhány napja egy hatalmas földkupacot lát és körülötte sürgő-forgó embereket. És igen, ismét egy csőtörés, ami megint elsősorban a DVG Zrt-nek okoz fejfájást.
Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány
2024. okt. 12.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8104 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 405 ezer 200 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Spartan Cheerleading Sportegyesület részesült.
A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)
2024. okt. 11.
A fontos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni. És lehet, sőt, biztos, hogy már óvodás korban el kell mondani, megmutatni, jó példával elől járni, hogy mi fontos, mire kell figyelni annak érdekében, hogy legyen majd holnap, de leginkább holnapután.