Nem hibázott a Dunaferr

spigott - 2020. február 2. 17:58

Egy sima, és két szoros szettben aratott 3-0-s győzelmet a Dunaferr SE röplabda csapata a Sümeg vendégeként.

Idegenben, a Sümeg elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket ma délután fél öttől a Dunaferr SE röplabda csapata, mely nehéz összecsapásra, de győzelemre számított az alapszakasz második körét egy sikerrel és egy vereséggel kezdő házigazdák ellen.

Az első felvonás elején felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, hol a vendéglátók, hol a mieink álltak jobban, ám egyik gárda sem tudott meglógni a másiktól (12-12). Ekkor azonban magára talált támadásban és sáncmunkában is a Dunaferr, mely Mészáros és Laczi pontjaival húzott el vetélytársától (13-17). Tomanóczy Tibor tanítványai innentől már nagyon taktikus teljesítményt nyújtva irányították a játékot, s nemcsak tartották, hanem növelték is vezetésüket, s végül húsz perc alatt be is húzták az első felvonást (17-25).

A második szettet a hazaiak kezdték erősebben, s bár egyszer sikerült feljönnie a mieinknek egy pontra, sorozatban három sikeres sümegi támadás után már muszáj volt időt kérnie a dunaújvárosi szakvezetésnek (11-7). A rövid pauza segített is együttesünkön, mely gyorsan utolérte ellenfelét, majd a vezetést is magához ragadta (12-13). A vendéglátók azonban nem adták fel, végig ott loholtak a mieink nyomában, ám Ambrus pontot érő támadásai után végre kettővel vezetett a Dunaferr (17-19). Innen ugyan még egyszer egyenlített a Sümeg, de a hajrát jobban bírta csapatunk, mely Ambrus remek sáncával zárta le a játékot (21-25).

Képek: DO-archív

A harmadik, s dunaújvárosi remények szerinti utolsó játszma eleje ismét a hazaiak számára alakult jobban, így már 6-3-nál időt kellett kérnie Tomanóczy Tibornak. A rövid pauza alatt sikerült is rendezni a sorokat, ám hiába fordított, s lépett meg ellenfelétől három ponttal is a Dunaferr, újra jöttek a hibák, így 13-12-nél már ismét a Sümegnél volt az előny. A vendéglátók láthatóan lendületbe jöttek, meg is léptek három ponttal, ám két hazai hiba, majd Mészáros két jó támadása után ismét dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (16-17). Nem örülhettünk azonban sokáig ennek, mert házigazdák is tudtak még javítani játékukon, de hiába vezettek 23-20-ra is, Ambrus remeklésével fordított együttesünk, mely Iván Bence ütésével végleg lezárta a meccset, s 3-0-s sikert aratva hozta el a pontokat ellenfelétől.

Sümeg RE – Dunaferr SE 0-3 (-17, -21, -24)

Dunaferr SE: Balázs, Laczi, Iván B., Ambrus, Majoros, Tajti, Hatvany Zs., Iván G, Kecskeméti, Mészáros, Gebhardt Á. (liberó), Sümegi (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.