Remek győzelem az ETO ellen

spigott - 2020. február 27. 9:09

Sokáig vezetett, majd nagyot hajrázott és parádés győzelmet aratott a győriek elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata.

Hazai környezetben, a Győri Audi ETO KC U19 elleni hazai mérkőzéssel folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit szerdán délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata. A találkozó előtt a vendégek az ötödik, míg a mieink a hetedik helyen álltak a tabellán, s további pikantériát adott a meccsnek, hogy a vendégeknél ott volt a keretben a közelmúltban Győrbe szerződött Koronczai Petra is, aki zöld-fehérbe öltözéséig a DKKA fiataljainak legeredményesebbje volt az NB I/B-ben.

Akadémistáink rendkívül elszántan kezdték a találkozót, korán egy-kétgólos előnyre tettek szert, s bár a vendégek többször is egyenlítettek, mindig volt valaki, aki visszavette az előnyt együttesünknek. Éppen ezért rendre a győrieknek kellett futniuk az eredmény és a Kohász után, s hiába egalizált ellenfelünk újra a 25. percben, a játékrész hajrájában Mihály, Vass és a már hatodik gólját szerző Husti révén ismét meglépett ellenfelétől a DKKA, mely a félidei szünetre 16-14-es vezetéssel vonulhatott.

Képek forrása: kohaszkezi.hu

A térfélcserét követően viszont a győriek kezdtek erősebben, s 17-15-ös dunaújvárosi vezetés után sorozatban öt találatnak örülhettek, így a 41. percben már ők vezettek hárommal (17-20). Fiataljaink azonban továbbra is remekül küzdöttek, s több kiállításuk ellenére is ott loholtak ellenfelük nyomában, így komoly izgalmakat ígért a meccs véghajrája is (23-25). Az utolsó tíz percre fordulva hatékonyabb lett a mieink védekezése és támadójátéka is, s egy 4-0-s sorozattal a Kohászon volt a fordítás sora, s hiába kértek időt a vendégek kétszer is, Mihály, Takács, Jovovity és Keringer találataival megőrizte előnyét együttesünk, mely nagyon értékes, 30-28-as sikerrel tartotta itthon a bajnoki pontokat, s erősítette meg hetedik helyét a felnőtt NB I/B-ben.

DKKA U19 – Győri Audi ETO KC U19 30-28 (16-14)
Gólszerzőink: Husti Hanna 7, Jovovity Jovana 6, Gengeliczky Lili 5, Takács Cecilia 4, Mihály Petra 3, Keringer Klaudia 2, Vass Víta Luca 1, Fodor Neszta 1, Matucza Gabriella 1.

A rovat további hírei: Sport

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

2025. aug. 08.

A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.

DSTV: szeretik a népautót

DSTV: szeretik a népautót

2025. aug. 07.

Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.

Biztos győzelem Pakson

Biztos győzelem Pakson

2025. aug. 07.

Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.

DSTV: hasították a Duna vizét

DSTV: hasították a Duna vizét

2025. aug. 06.

Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

2025. aug. 06.

Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.