Vízből mentési gyakorlaton a tűzoltók
A vízből mentés technikáját és az eszközös életmentés alapjait sajátították el Fejér megye hivatásos tűzoltói februárban. A Belügyminisztérium által minősített továbbképzésen ötvenöt hivatásos tűzoltó vett részt.
A tréning elméleti oktatással indult a székesfehérvári, a dunaújvárosi és a sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon. A Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat részéről Seller András elnök és Rétfalvi Róbert első lépésben az úszás- és az önmentés technikáját mutatta be, rajzokon és karmozdulatokkal illusztrálták a helyes gyors-, mell- és hátúszást, majd az eszközös társmentés alapjait részletezték. A rajzokon és képeken ábrázolt mentőeszközöket a velencei-tónál, a Duna-parton, illetve a sáregres-rétimajori halastónál tartott gyakorlati képzéseken is bemutatták.
A tűzoltók kipróbálták a speciálisan jégről és vízből mentéshez tervezett mentőcsónakot, valamint a mentőtutajt. Mindkét eszköz a tűzoltók sűrített levegős palackjáról rövid idő alatt felfújható, készenlétbe helyezhető. A tutaj három, egyenként öt méter hosszú, elemből áll, ezek külön-külön és összekapcsolva is bevethetők, biztonságosan alkalmazhatók jégen, vízen, ingoványos, homokos, sáros területen, derült ki Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatójából.
Képek forrása: Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás
2024. jún. 02.
A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.
Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira
2024. máj. 30.
Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.
Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)
2024. máj. 25.
Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.
Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét
2024. máj. 24.
Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.
Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. máj. 21.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)