Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kettős siker a Vasas ellen

Sport
Dunaújváros
utánpótlás
Vasas

facebook megosztás

spigott - 2020. már. 12., 09:02

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő csapata simán, míg az ifjúságiak nagy csatában tartották itthon a két pontot a Vasas elleni korosztályos bajnokin.

Hazai környezetben, a Vasas elleni mérkőzésekkel folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit szerdán délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági együttese. A serdülők összecsapásán egyértelműen a tabella harmadik helyén álló dunaújvárosi fiatalok voltak az esélyesek, s Meggyes Rita tanítványai már az első felvonásban tudatosították is a fővárosi kézilabdázókkal, hogy túl sok jóra ne számítsanak, s a félidei szünetre már hatgólos, 15-9-es vezetéssel vonulhattak. A fordulás után már valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a mieink így is növelni tudták előnyüket, s végül sima, 32-24-es győzelemmel gyűjtötték be a két pontot, amivel beérték a második helyezett Győrt a tabellán.

Kép: archív felvétel

Az ifjúságiakra lényegesen nehezebb mérkőzés várt, ugyanis a kezdés előtt a Vasas és a DKKA is egyaránt 27 ponttal állt a bajnoki táblázat harmadik és ötödik helyén. Az összecsapás első félideje után azonban úgy tűnt, hogy a vendégek növelhetik majd pontjaik számát, mert támadásban és védekezésben is jobban teljesítettek a dunaújvárosi fiataloknál, így a fordulás előtt 13-16-os állást mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően viszont a játék minden elemében feljavultak kézilabdázóink, sikerült is egyenlíteniük, majd a végletekig kiélezett véghajrát is behúzva arattak 28-26-os sikert, s idei tizennegyedik győzelmükkel feljöttek a bajnokság harmadik helyére.

A rovat további hírei: Sport

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

Közös mozgás és fesztiválhangulat az advent jegyében (galériával)

2024. dec. 05.

Óriási létszám mellett, remek hangulatban rendezték meg az I. Adventi Fitnesz Fesztivált a Szent Pantaleimon iskolában a mögöttünk hagyott hétvégén, s már az is biztos, hogy lesz folytatása a jótékonysággal egybekötött rendezvénynek.

Éremeső a legkisebbek között

Éremeső a legkisebbek között

2024. dec. 04.

Összesen harmincegy dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyüket a DKSE és a Gurics György DBSE ifjú birkózói.

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

2024. dec. 04.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett országos tornaversenyen.

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

2024. dec. 04.

Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

DSTV: sportnap a Rudasban

DSTV: sportnap a Rudasban

2024. dec. 03.

Évtizedes hagyományt folytatva idén is Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának. Ez az a rendezvény, ahol mindenki győztesként távozott a nap végén. Hangkép.

Kiütéssel zárták az évet

Kiütéssel zárták az évet

2024. dec. 03.

Kilenc gólt szerezve hozta el a három pontot Tatabányáról is a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjának idei utolsó fordulójában.

Dunaújvárosi érem Csehországból

Dunaújvárosi érem Csehországból

2024. dec. 03.

Harmadik helyen végzett felemáskorláton az Olimpiai Reménységek Versenyén a DKSE tehetséges tornásza, Szij Emese Ada.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő