Rendőrség: balesetet okozott, meglógott – de elcsípték
Közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség azzal a 19 éves dunavecsei lakossal szemben, aki az Eszperantó úton állt fejre kocsijával még kedden késő este. A fiatal férfi elhagyta az ütközés helyszínét – de nagyon gyorsan elcsípték.
Nem mindennapi baleset helyszíne volt az Eszperantó út kedden éjjel, erősítette meg a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint egy 19 éves dunavecsei férfi a Duna-part felé tartott Suzuki típusú személygépkocsijával, amikor az Eszperantó úton – eddig tisztázatlan körülmények között – elveszítette uralmát a járműve felett. A kocsi áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol kidöntött több terelőoszlopot, majd egy villanyoszlopnak ütközött. A Suzuki ezt követően felborult, és fejtetőn állt meg.
Ezzel ráadásul még nem is ért véget a kaland: az ütközést követően a gépkocsi sofőrje és fiatalkorú utasa kimászott a járműből, és a személyautót hátrahagyva elhagyták a baleset helyszínét. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeképpen rövid időn belül azonosították a gépjármű vezetőjét – a férfit elfogását követően előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Ellene baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt kezdett eljárást a rendőrség, nyomatékosította a szóvivői összegzés. A honlapunkhoz eljuttatott hivatalos híradásból nem derült ki, miért koccolt a két fiatal a baleset után.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Így előzze meg mindenki a lakástüzeket!
2024. jan. 30.
Két konyhatűz adott apropót a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivőnek, hogy tűz- és egyúttal baleset-megelőzési egyszereggyel rukkoljon ki.
Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél
2024. jan. 24.
Már ma este megkezdődik a viharos időszak, csütörtökön akár 90 kilométer/órás széllökések is lehetnek Pest és Fejér vármegyében, írja a met.hu. Másodfokú riasztás a vége, közlekedők, vigyázat!
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
2024. jan. 20.
Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül
2024. jan. 17.
Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.
Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. jan. 16.
Ezúttal Sárbogárdon történt szerencsés kimenetelű eset – a téma kapcsán újra a megelőzés fontosságára figyelmeztetett a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Életet menthet az óvatosság!
Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát
2024. jan. 10.
Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.
Végzetes faháztűz Rácalmáson
2024. jan. 08.
Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.