Lánglovagok: az ünnepi időszakban is érdemes vigyázni!
Bár dunaújvárosi bevetésről ma éppen nem érkezett jelentés, de felhívással fordult a nyilvánossághoz a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószolgálata. Nincs nap szabatéri tűz nélkül – érdemes vigyázni!
"Nem múlik el nap tűzeset nélkül" – kezdte szomorú összegzését Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Mint a honlapunkhoz eljuttatott felhívásból kiderül, az enyhülő időjárás miatt elkezdődő kerti munkálatok időszakában jellemzően minden évben megemelkedik a szabadban keletkezett tüzek száma. Sajnos idén sem volt másként, eddig már száznegyven alkalommal riasztották vegetációs tűz miatt a tűzoltókat Fejér megyében.
A szóvivői figyelmeztetés egyértelmű: a szabadtéri tűz kialakulásának különösen kedvez a kora tavaszi időszak, hiszen ilyenkor a még száraz növényi részek könnyen lángra kapnak, a szeles időben pedig a legkisebb tűz is gyorsan továbbterjedhet.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége ráadásul a lánglovagok felmérése szerint egyértelműen emberi gondatlanságra, felelőtlenségre vezethető vissza, holott sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk környezetünket és a levegő tisztaságát.
A katasztrófavédelmi összegzés szerint a szabadtéri tűzgyújtás előtt az alábbiakkal kell tisztában lenni:
Belterületen csak ott szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol ezt a települési önkormányzat rendeletben szabályozza. Amennyiben nincs ilyen rendelet, tilos az égetés. Ha az önkormányzat engedélyezi a száraz növényi hulladék égetését, az alapvető tűzvédelmi szabályokat akkor is be kell tartani. A tüzet soha sem szabad felügyelet nélkül hagyni. Kizárólag kiszáradt növényi hulladékot lehet égetni úgy, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen. Ezért csak akkora tüzet gyújtson, amekkorát a felügyelete alatt tud tartani. A tűz közelében ne legyen más éghető anyag és épület, például farakás, kerti bútor, tároló. Készítsen a közelbe megfelelő mennyiségű oltóanyagot (vödörben vizet, homokot, esetleg tűzoltókészüléket), valamint a tűz irányításához szükséges kéziszerszámot, például gereblyét, lapátot, vasvillát. Feltámadó szél esetén azonnal oltsa el a tüzet. Az önkormányzati rendeletek meghatározzák az égetés napját vagy napjait, valamint az időkeretet is. Más időpontban tüzet gyújtani tilos!
Külterületen a tarlóégetést és a vágott növények égetését a munkálatok előtt öt nappal írásban kell bejelenteni az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz.
A szabályok megszegője tűzvédelmi bírsággal is sújtható, amely – az okozott károk megtérítésén felül – az előidézett károk mértékétől függően 20 ezer forinttól 3 millió forintig is terjedhet.
És végül a legfontosabb: baj esetén hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!
(Fotó: FM Katasztrófavédelmi Igazgatóság – Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egyesület)
A rovat további hírei: Sziréna
Lakatokat feszítettek, lakat alá kerültek
2022. jan. 29.
24 órán beül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy dunaújvárosi társasház pincéjéből több értékes tárgyat loptak el.
Elfogták és már le is tartóztatták a grúz embercsempészt
2022. jan. 28.
Nemzetközi járat: lengyel kocsi, kilenc szír menekülő, meg egy 21 éves grúz csempész aki a rendőrök elő a nádasba hajtott Nagyvenyimnél.
Baleset a 6-os úton – félpályás korlátozással (FRISSÍTVE)
2022. jan. 28.
Felborult egy teherautó Kulcs és Adony között , torlódásra számíthatnak a közlekedők. Gyorshír. (FRISSÍTVE)
Dunaújvárosi nőt bántalmazott, kábított el és kényszerített prostitúcióra
2022. jan. 27.
Az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta a Győri Fellebbviteli Főügyészség abban az ügyben, amelyben egy férfi fogva tartott, bántalmazott, elkábított egy nőt. 7 év fegyház a vége a dunaújvárosi szállal is bíró rémtörténetnek.
Garázdaság miatt keresték – el is fogták gyorsan
2022. jan. 27.
A Szent György úton futott a rendőrök karjaiba a 28 éves férfi szerdán délelőtt. Előállítás a mese vége.
Mindent (IS!) kínált, semmit sem teljesített, ötmilliót nyúlt le
2022. jan. 26.
Közel száz embertől több mint ötmillió forintot csalt ki az a férfi, aki ellen csalás miatt emelt vádat az ügyészég. Három évig ügyködött, az ismerőseit is csont nélkül lehúzta, értesült a DO.
Elsodorta a gyalogost a Szórádon
2022. jan. 25.
Megsérült egy 51 éves asszony a hétfőn reggel történt balesetben; a zebrán ütötte el a férfi, az eset körülményeit még vizsgálják.








