Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megszorítások a kajak-kenusoknál is!

Sport
Dunaújváros
kajak-kenu
Pető Zsolt
felkészülés
koronavírus

facebook megosztás

spigott - 2020. ápr. 21., 08:34

Nincs könnyű helyzetben a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya, ám az egyesület élversenyzőinek felkészülése szerencsére ennek ellenére sem állt le.

Hajdu Jonatán vízen készülhet! (MTI-fotó)

Ahogy minden szakosztályt, természetesen a Dunaferr SE kajak-kenusait is nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány, hiszen az edzések nagy részét fel kellett függeszteni, ráadásul a hazai és nemzetközi versenyeket is törölték a versenynaptárból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen leálltak volna a versenyzők, s mint azt Pető Zsolt, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának elnöke elmondta, a kenu párosokra a közeljövőben már komoly feladatok várnak majd.

"Nem sok minden változott a közelmúlthoz képest, azok a nemzetközi versenyzőink, akik eddig is vízen voltak, ők tudnak csak vízen edzeni most is. Annyi változás történt azért, hogy a kenu kettesek válogatási rendszere nagyjából megvan, május 26-án, kedden lesz az első erőfelmérő Szegeden, egy zártkörű, de rajtgépes edzésverseny, majd ezt követően lesz egy második június 23-án, majd egy harmadik, szintén júniusban, 28-án, s e három verseny alapján dől el, hogy a szeptemberre tervezett versenyen ki fog elindulni. Az is lehet, hogy ezt követően rendez egy éles válogatót a szövetség, s itt már nagyjából tudni fogjuk, hogy mik az erőviszonyok. Arról még nem kaptunk tájékoztatást, hogy a dunavarsányi karantén edzőtábor mikor kezdődik, itt még tisztítás, takarítás van, mert nem volt teljesen biztonságos. Ennek a tábornak a célja a párosok próbálgatása lenne, de ha nagyon elmegy az idő, akkor már nem nagyon lesz értelme, mert május végén össze kell mérnie az erejét a különböző párosoknak. Egyelőre készül mindenki, aki tud, szépen is haladnak az edzésmunkában, de egyelőre ez a maximum, amit tenni tudunk."

Nincs könnyű dolga a klubvezetésnek! (Kép: DO-archív)

A dunaújvárosi kajak-kenusok első embere kiemelte, hogy a versenyzőknek és a klubvezetésnek sincs jelenleg könnyű dolga, de mindenki azon dolgozik, hogy átvészeljék ezt a kritikus időszakot.

"Szakmailag nagy kihívás, hogy a versenyzők nyolcvan százaléka otthon van. A gyerekeknek online edzéseket tartunk, a többiek, ahol vannak, s éppen tudnak evezni az otthonukhoz közel, azok eveznek, de nincs felügyelet, csak nagyon ritkán, ezért aztán a munkának az ellenőrzési oldala hiányzik, így nem lehetünk abban biztosak, hogy ugyanolyan értékű munkát végeznek, mintha itt edzenének csoportban. Ami a klubmenedzsmentet illeti, egyértelműen a gazdasági források biztosítása a legnagyobb kihívás a jelenlegi helyzetben, mivel a támogatók nagy része felfüggesztette a támogatását, mert ők sem biztosak abban, hogy miként tudják a saját erőforrásaikat rendezni. Az ISD Dunaferr szerencsére az egyesület mögött áll még ebben a nehéz helyzetben is, az ő forrásuk viszont önmagában nem elég ahhoz a színvonalhoz, amit az elmúlt években felépítettünk. Éppen ezért gyakorlatilag a teljes edzői stáb, valamint a versenyzők is csökkentett bérezéssel dolgozik tovább, de szerencsére az eddig is látott lelkesedéssel. Új válságköltségvetést készítettünk, megbeszéltük mindenkivel, hogy mennyit tudunk adni, s ezt mindenki el is fogadta. Ez van, muszáj átvészelnünk ezt az időszakot, ez áldozatokkal jár mindenki részéről, de annak azért tudunk örülni, hogy a legfontosabb versenyzőinkkel (Kiss Balázs, Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám, Horváth Benedek, Máté Krisztin, Katona Lili, Pető Réka, Pető Ákos, Kovács Máté, Mányi Zsófia, Boldis Csenge, Bucsi Bence) kint tudunk lenni a vízen, hogy a lehető legjobban fel tudunk készülni az előttünk álló feladatokra.

A rovat további hírei: Sport

Egy pont jutott az MTK ellen

Egy pont jutott az MTK ellen

2024. ápr. 07.

Több nagy lehetőséget is elhibázott, így 1-1-es döntetlenre végzett az MTK II. elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Most az Eger volt a jobb

Most az Eger volt a jobb

2024. ápr. 07.

Hiába a jó védekezés, támadásban nem ment a DFVE női vízilabda csapatának az Eger elleni hazai rangadón.

Az éllovast fogadják röplabdázóink

Az éllovast fogadják röplabdázóink

2024. ápr. 06.

A Szeged elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

Újabb fontos meccs vár a DFC-re

Újabb fontos meccs vár a DFC-re

2024. ápr. 06.

Hazai pályán, az MTK második számú együttese ellen tehet újabb lépést a kiesés elkerülése felé a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Kiütéses győzelem a Tihany ellen

Kiütéses győzelem a Tihany ellen

2024. ápr. 06.

Mindkét félidőben hat-hat gólt szerezve ütötte ki a vendég tihanyiakat a Dunaújváros Futsal csapata Rácalmáson pénteken este.

Hazai rangadó előtt a DFVE

Hazai rangadó előtt a DFVE

2024. ápr. 05.

A bajnoki címvédő ellen tehet nagy lépést az elődöntő felé a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombaton délután öt órától.

Itthon vághatnak vissza a Tihanynak futsalosaink

Itthon vághatnak vissza a Tihanynak futsalosaink

2024. ápr. 05.

Bár az alsóház megnyeréséhez már bravúr kell, a győzelem reményében fogadja a Dunaújváros Futsal gárdája a tihanyiakat pénteken este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő