Nem lesznek utánpótlás Európa-bajnokságok
A LEN vezető testületének döntése értelmében az idén semmilyen vizes szakágban nem rendeznek utánpótlás Európa-bajnokságot.
Kép: DO-archív
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség, a LEN vezető tanácsa, a Büro úgy határozott, hogy törli az vizes sportágak utánpótlás Európa-bajnokságait – derült ki a LEN hírleveléből. A junior úszók Aberdeenben, a műugrók Edinburgh-ban, a műúszók Máltán, a nyílt vízi úszók Franciaországban szerepeltek volna a korosztályos kontinensviadalon, míg Róma, illetve Volosz adott volna otthont az U19-es vízilabda Eb-nek. A bizottságok még egyeztetnek arról, hogy a versenyzési lehetőséget veszítő sportolók 2021-ben akár túlkorosként is szerepeljenek korosztályos eseményen.
Az ülésen egyúttal törölték a nyílt vízi Európa-kupa-sorozat nyári és őszi állomásait is. A büró a következő hetekben dönt arról, miként lehetne befejezni a vízilabdás klubidényt, illetve próbálja megtalálni a vizes Európa-bajnokság időpontját, amelynek az eredeti tervek szerint május 11–24. között adott volna otthont Budapest.
A rovat további hírei: Sport
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. szep. 26.
Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.
DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek
2025. szep. 26.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.
A BJA csapatához látogat a DAB
2025. szep. 26.
A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.
DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához
2025. szep. 25.
Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.
Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra
2025. szep. 25.
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.
BL-selejtező az uszodában
2025. szep. 25.
A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.
Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében
2025. szep. 24.
Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.