Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

Közélet
SZÉP-kártya
OTP

facebook megosztás

doszerk - 2020. jún. 26., 09:00

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak - közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.

MTI-fotó

Az OTP Szép-kártya legfrissebb adatai alapján aktív nyárra számíthat a hazai turisztikai és vendéglátó szektor. A kora tavaszi visszaesést követően ugyanis májusra már a tavalyi szint közelébe emelkedett a költések összege, a feltöltéseké pedig meg is haladta az egy évvel korábbi eredményt. Idén áprilisban, elsősorban a veszélyhelyzet miatt szükséges korlátozások következtében a költések összege 24 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ehhez képest májusban az OTP Szép-kártya birtokosai mindössze 7 százalékkal költöttek kevesebbet, mint egy éve ilyenkor. A visszaesés a szálláshelyi költéseket érintette a leginkább, de a pozitív változás már itt is egyértelmű - írták. Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója a közleményben elmondta: az OTP Szép-kártyás költésekből is látható, hogy az elmúlt hónapok elsősorban az otthonmaradásról és a kivárásról szóltak. Erre reagálva elengedték a lejáró, két évvel korábbi feltöltések után felszámított díjat. Hozzátette: örömmel tapasztalják, hogy a kártyabirtokosaik a korlátozások feloldásával ismét használni kezdték a juttatásaikat. A veszélyhelyzet júniusi megszüntetése után további javulást várnak, és reményeik szerint beindul a hazai turizmus.  Az OTP Szép-kártya birtokosai az év első öt hónapjában 90 milliárd forintnyi feltöltést kaptak munkáltatóiktól, és több mint 55 milliárd forintot költöttek. Előbbi 7, utóbbi pedig 20 százalékos emelkedés a 2019-es eredményekhez képest - közölték.

Az MKB Bank közlése szerint a május végéig feltöltött összegek a tavalyi év azonos időszakához képest minimálisan nőttek, de nagyságrendileg nem változtak. Abban bíznak, hogy a következő hónapokban - miután év végéig nem kell a Szép-kártyás juttatások után szociális hozzájárulási adót (szochó) fizetni és a kedvező adózású éves keret 800 ezer forintra emelkedett - jelentősen több juttatás érkezik majd mint 2019-ben - reményeik szerint MKB-s rekordot felállítva ezzel év végére. A költések a januári és februári erősebb szinteket követően a március-április-május hónapokban jelentősen, összességében az utóbbi 3 hónapban mintegy harmadával csökkentek. A részletes adatok alapján az áprilisi mélypont után már májusban növekedést mértek, mellyel az első öt hónap összes költése megközelítette a 2019-es költést. Itt is pozitívak a várakozásaik: a veszélyhelyzet megszüntetését követően a belföldi turizmus megerősödik, s a Szép-kártyákon felhalmozódott összegek segítséget jelenthetnek a kikapcsolódás finanszírozásában. Ezért az MKB Szép-kártyás költések várakozásaik szerint 2020 egész évét tekintve jelentősen meg fogják haladni a 2019-es évi szintet - írták.

Idén az első öt hónapban 4 százalékkal érkezett több juttatás a K&H Szép-kártya alszámlákra, mint egy évvel korábban, összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A bank közölte: a pandémia által okozott bizonytalanságokat a szochó elengedésére vonatkozó kormányzati intézkedés valamelyest ellensúlyozta, így az idei teljes évre is hasonló növekedést várnak a K&H Szép-kártyára érkező feltöltésekben. Közölték, hogy a koronavírus-járvány hatása a feltöltések eloszlásában is megfigyelhető: míg az első negyedévben nőtt a szállás alszámla népszerűsége, és 7 százalékkal több juttatás érkezett rá, mint egy évvel korábban, addig az öt hónapos adatokat figyelembe véve már 2 százalékkal csökkent a szállás alszámlára utalt összeg a tavalyi adatokhoz viszonyítva. Ezzel szemben a vendéglátás alszámlára érkező juttatások 8 százalékkal haladták meg május végéig a 2019-es adatokat. A vírus miatt a kártyás költések is lassultak, főleg áprilisban és májusban, azonban a tavalyi évhez képest még mindig 7 százalékkal nőttek az év első öt hónapjában. A visszafogott költések miatt a K&H Szép-kártyákon jelentősen emelkedtek az egyenlegek. Május végén és június elején újra növekedni kezdtek a tranzakciók, így várakozásaik szerint idén a nyári költések meghaladhatják a tavaly rekordokat is - írta a bank.

(MTI)

A rovat további hírei: Közélet

Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

2025. feb. 05.

Szívesen nosztalgiázó 90 éves szépkorút köszöntött Dunaújváros önkormányzata. Valentovics Istvánt, Pista bácsit Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A születésnapos családja körében fogadta a város jókívánságait. 

Közmeghallgatást tartanak a Városházán

Közmeghallgatást tartanak a Városházán

2025. feb. 05.

Fejlesztések, városüzemeltetés és közfeladatok a tervezett költségvetés tükrében – zsebbevágó témák sora szerepel a közmeghallgatás programjában a Városházán csütörtökön délután. Meghívó.

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja

2025. feb. 04.

Orosz Csaba neve a legtöbb dunaújvárosi számára ismerősen cseng. Ez egészen biztosan annak is köszönhető, hogy hosszú éveken keresztül városunk tűzoltóparancsnoka volt, a múltban pedig több olyan projekt valósult meg az ő segítségével, támogatásával, amire ma is büszkék lehetünk. 

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

A növényekkel ölelt várost gondozni kell

2025. feb. 04.

Dunaújváros gazdag zöld övezetekben, az utcákat szinte mindenhol fák keretezik. Ezeket azonban gondozni kell, a lehullott levelek és virágzatok takarítása folyamatosan munkát jelent. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester biztosítja a lakosságot, hogy a levelek összeszedése jelenleg is zajlik, hogy az utcák szebbek és biztonságosabbak legyenek.

"... együtt szépítjük a körzetet!"

"... együtt szépítjük a körzetet!"

2025. feb. 04.

Városszerte tesznek azért, hogy Dunaújvárosban kellemes legyen élni. Az aprónak tűnő fejlesztések sokat jelentenek a lakóknak, ahogyan Barta Endre, a 4. választókerület önkormányzati képviselője is fogalmazott. Az elmúlt ciklusban megkezdett munkákat folytatják, hogy a környéken élők számára biztonságos és szép lakókörnyezetet teremtsenek. 

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

Folytatódik a Dunaújvárosi Estek

2025. feb. 03.

Görög Ibolya protokollszakértő lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége kedden délután. Az előadás ideje alatt akár meg is vásárolhatják az érdeklődők Görög Ibolya könyveit, hiszen kitelepül a Líra Könyvesbolt a Városháza "C" szárnyába! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek

2025. feb. 03.

Ma még lehet regisztrálni a Dunaújvárosi Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett Női Vállalkozói Klub következő eseményére: Matykó Noémi 200 hazai céget érintő több ezer sikeres kampánnyal, 15 éves szakmai tapasztalatával osztja meg praktikus tanácsait kedden délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csak egy pont jutott a DFC-nek

  2. DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

  3. A MAC jutott a négy közé

  4. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  5. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő