"... együtt szépítjük a körzetet!"
Városszerte tesznek azért, hogy Dunaújvárosban kellemes legyen élni. Az aprónak tűnő fejlesztések sokat jelentenek a lakóknak, ahogyan Barta Endre, a 4. választókerület önkormányzati képviselője is fogalmazott. Az elmúlt ciklusban megkezdett munkákat folytatják, hogy a környéken élők számára biztonságos és szép lakókörnyezetet teremtsenek.
A lakók kéréseit és észrevételeit meghallgatva fejlesztik a 4. választókerületet, amihez már a Batsányi út is hozzátartozik. A körzet képviselője, Barta Endre szerint a hétköznapinak és kicsinek tűnő javítások és bővítések sokat jelentenek a környéken élők számára:
– Minden javaslatra és kérésre figyelünk, hiszen ezek fontosak a lakosoknak. A Batsányi úton már kihelyeztünk két új padot, amik nagy szolgálatot tesznek majd a közöségnek. A városszerte újdonságnak számító napelemes lámpákból a körzetnek is jutott, ezzel növelve a komfort- és biztonságérzetet sötétedés után.
A közbiztonság elemi kérdés, így a Batsányi úti nagy parkoló visszakapja a térfigyelő kameráját, ezzel is kedvezve a lakossági igényeknek.
A lakókért dolgoznak
A városrész rengeteg fás, bokros közterülettel büszkélkedhet. Éppen ezért folytatnak olyan parkosítási munkálatokat, amelyekkel teret biztosítanak a kikapcsolódásnak, a szabadban eltöltött közösségi perceknek. Barta Endre kiemelte, hogy a munkájának egyik mozgatórugója mindig is a közösségért való tenni akarás volt:
– A jövőben is az emberekért szeretnék dolgozni, hogy ne csak egymás mellett éljünk, hanem közöséget formálva tegyünk a szebb hétköznapokért. Ehhez az is hozzátartozik, hogy olyan tereket hozzunk létre, amik kiválóak találkozásra és pihenésre egyaránt.
A Liszt Ferenc kert parkosítása sem áll meg, a közeljövőben játékok és felnőttek szórakozására is alkalmas elemek kerülnek kiépítésre. Cél, hogy a városrész több pontján alkossanak olyan helyeket, ahol minden korosztály feltöltődhet együtt, közösen.
A bevált akciót is folytatják
A képviselőtől azt is megtudhattuk, hogy a jól szerepelt trafóház festési akció is folytatódik. Nagy sikert aratott minden alkotás, így az egyhangú zöld épületek helyett már színes, ízléses képek gazdagítják az utcák látképét. A Váci Mihály utca születésnapja alkalmából tavaszra el is készül az ott álló trafóház festése, de ez csak egy része lesz az ünneplésnek:
– A Váci Mihály utca idén sokadik születésnapját ünnepli, ezért tavasszal rendezvényt szervezünk a jeles alkalomból, az ottani trafóház megszépítése nem is lehetne aktuálisabb! Közösen, együtt teszünk azért, hogy szép környezetben élhessünk.
Barta Endre fontosnak tartja, hogy a lakók bizalommal forduljanak hozzá. Éppen ezért úgynevezett üzenőládákat is kihelyeznek majd, amikbe minden körzetben élő beledobhatja észrevételét, javaslatát, ezzel is szélesítve az együttműködést és a kommunikációt.
Ezzel legfőképpen azoknak szeretne kedvezni, akik nem, vagy nem szívesen használják az online közösségi felületeket, de szeretnék kéréseiket eljuttatni felé.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!