Gárdonyi: siker az online viadalon
Bekerült az országos döntőbe, és végül tárgyjutalomban részesült a Gárdonyi iskola csapata az "Innováció a fogyasztóvédelemben – A tudatos fogyasztóvá válás útjai" elnevezésű országos megméretésen.
A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, "Innováció a fogyasztóvédelemben – a tudatos fogyasztóvá válás útjai" címmel pályázatot hirdetett „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet elnyert közoktatási intézmények diákjai számára.
Örömmel versengtek
Városunkban a Gárdonyi Géza Általános Iskola 2019 óta – a megyében az általános iskolák körében elsőként – birtokolja a rangos elismerést, s a Halasi Míra, Horváth Lujzi, Somogyi Angelika Kármen összetételű gárdonyis csapat ezúttal is örömmel csatlakozott a viadalhoz. Mint a diákok felkészítő tanára, dr. Horváthné Lázár Gabriella elmondta, a pályázat célja az volt, hogy a nebulók pályamunkáikban bemutassák, hogyan képzelik el az innovációt a fogyasztóvédelemben – tíz, húsz vagy akár harminc év múlva.
Fontos elvárás volt, hogy a diákok választ adjanak a jövő fogyasztóvédelmi kérdéseire – a robotok általi vásárlás, termékbiztonság, applikációkon keresztül történő vásárlás, szolgáltatás igénybevétele témáira.
A jövő itt van
A verseny igazi "jövővallatás" volt, magyarázta érdeklődésünkre dr. Horváthné Lázár Gabriella, olyan kényes kérdések is terítékre kerültek, mint az adathalászat, vagy az, hogyan lehet felkészültebbé tenni a fiatal fogyasztókat például a fogyasztói tudatosság növelését segítő eszközök alkalmazására, illetve a digitalizáció kihívásaira.
Az elkészített pályamunkák mellett, a csapatok 10 különböző fogyasztóvédelmi témában összeállított ismertetőanyag tanulmányozását követően versengtek – végül szakértőkből álló zsűri választotta ki a legjobb 15 csapatot, amelyek záró online fogyasztóvédelmi vetélkedő keretében mérhették össze tudásukat. A dunaújvárosi diákcsapat tagjai az országos verseny eredményeként tárgynyereményben részesültek.
(Fotó: Gárdonyi iskola)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: elsősavatással ünnepelt a Móricz
2022. dec. 21.
Kodály Zoltán születésnapjára időzítette ünnepségét az ének-zenei tagozatos iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Évtizedes hagyományt folytattak a Móriczban: játékos erőpróba nyomán válhattak az intézmény teljes jogú polgáraivá a legkisebbek. Hangkép.
DSTV: mesés vendégség a Móriczban
2022. dec. 09.
Varázslatos foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A Móricz iskolában Böde Péter vándor meseíró interaktív program keretében, játékos formában beszélt az állat- és növényvilágról. Hangkép.
Országos versenyt rendezett a Rudas
2022. nov. 30.
A szakmai legjobbjai mérték össze gép- és gyorsíró-tudásukat a Rudas középiskolában a közelmúltban. Több világbajnokot köszöntöttek a megméretésen, és három rudasos induló is vállalta a versenyt!
DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda tagintézményben
2022. nov. 30.
Szakmai program, ismerkedés, pedagógusok – nem egyszerű, ám annál fontosabb döntésről tudósít a DSTV összeállítása. A jövő diákjai mellett hozzátartozókat is várt Iskolanyitogató című programjára a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye. Hangkép.
DSTV: a bölcsődékben kezdi a fejlesztést a szakszolgálat
2022. nov. 23.
Komoly szakmai fórumról tudósít a DSTV összeállítása. Sajátos nevelési igény a bölcsődében címmel várta tanácskozásra Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye a bölcsődékben dolgozó kisgyermeknevelőket, szakembereket. Hangkép.
Tíz csapat tagjai versengtek a gépek mögött a Rudasban
2022. nov. 17.
Fiatalon elhunyt kollégájuk emlékét ápolják a "gpsz" Informatikai Csapatversennyel – a megméretésnek idén már tizenkettedszerre adott otthont a Rudas középiskola.
Rudasos sikerek az egyetemi TDK-n
2022. nov. 12.
A Rudas középiskola két csapata is bekapcsolódott a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett a Tudományos Diákköri Konferencia erőpróbájába. A középiskolások mindkét triója különdíjat érdemelt a tudományos értekezésért.