Elkészült a kupa és a bajnokság versenykiírása

spigott - 2020. július 7. 8:30

A BVSC, a III. ker. TVE, a Szeged és a Honvéd lesz a címvédő DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának ellenfele a Magyar Kupa csoportkörében.

A Magyar Vízilabda Szövetség a közelmúltban elfogadta a Magyar Kupa és az OB I-es bajnokság versenykiírását. Mint az kiderült, a 2020/2021-es idén a férfiaknál és a hölgyeknél is a Magyar Kupával kezdődik, utóbbiaknál július végén kezdődik, s szeptember elején ér majd véget. A hölgyek sorozatában a versenybizottság a 2019/2020-as bajnokság őszi eredményei alapján két csoportba osztotta a csapatokat, így a címvédő DUE-Maarsk Graphics gárdája a BVSC, a III. ker. TVE, a Szeged és a Honvéd csapataival került a "B" csoportba. A versenykiírás szerint a csapatok oda-vissza mérkőzéseket játszanak egymással úgy, hogy a csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel otthon és idegenben egyaránt. A csoportmérkőzéseket követően kerül majd sor a helyosztókra, itt még nem dőlt el a lebonyolítás pontos formája, összesen négy alternatívát tartalmaz a kiírás, erről a közeljövőben dönt majd a szövetség versenybizottsága.

Képek: DO-archív

A hölgyek bajnoki szezonja szeptember végén kezdődik, s a tervek szerint május derekán avatnak majd bajnokot. A 2020/2021-es bajnokság alapszakaszból és rájátszásból áll majd, s a résztvevő csapatok oda-vissza rendszerben játszanak egymással az alapszakaszban úgy, hogy mindenki játszik mindenkivel pályaválasztóként és vendégként egyaránt. A rájátszás pontos menetéről még itt sem született döntés, az viszont biztos, hogy a helyosztókon két nyert mérkőzésig tartanak a csatározások, s a bajnokság tizedik helyezettje búcsúzik majd az első osztálytól.

A női magyar kupa versenykiírása

A női OB I versenykiírása

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.