Közlekedés: súlyos baleset, teljes útzár a 6-os úton
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Baracs és Kisapostag között, teljes szélességében lezárták a rendőrök a 6-os számú főutat, értesült a DO. Három gépjármű ütközött, két személy sérült.
A baleset hírét megerősítette a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata is. Mint a a szóvivői összegzésből kiderül, három személygépjármű ütközött össze 8 óra 30 perc körül a 6-os számú főúton, Kisapostag és Baracs között. A baleset során két személy sérült meg.
A szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a rendőrök, a tájékoztatás szerint kerülni Baracs és Dunaföldvár települések érintésével lehet.
A rendőrség arra kéri az útra kelőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek – itt a hét vége, vigyázzunk egymásra is, magunkra is az utakon!
A rovat további hírei: Sziréna
Vádat emeltek a bolti szarka ellen
2024. szep. 24.
Ruhaneműket lopott egy dunaújvárosi áruházból még február elején – az egység vagyonőre buktatta le, pedig az áruvédelmi tikettektől már sikeresen megszabadította zsákmányát.
Eltűnés miatt keresik Bencét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. szep. 13.
A dunaújvárosi rendőrség kezdett eljárást a fiatal eltűnése miatt, a 16 éves kamasz még augusztus 19-én távozott mezőfalvi otthonából. Jelentkezzen, ha látta vagy tud a hollétéről – de már egy megosztás is sokat segíthet!
Tésztakészítő gépből lábas, márkás pulóverből olcsó pólók
2024. szep. 09.
Nem tétlenkednek az online csalások elkövetői – és mindig vannak áldozatai a fondorlatos lehúzásoknak. Az alábbi történet során is akadt, aki 1 millió forintot utalt előre, és persze rajta is vesztett.
Jogtalanul használta más az autóját – pedig csak cigiért indult
2024. szep. 06.
Sajnos az ügyészségi összegzésből nem derül ki, milyen kocsit kötött el a vád alá helyezett férfi – pedig biztos van olyan verda, aminek nem tudnék ellenállni.
Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév
2024. aug. 30.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.
Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást
2024. aug. 20.
A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.
Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás
2024. aug. 09.
Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.