Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nyári táborok a birkózóknak

Sport
Dunaújváros
Dunaferr SE
birkózás
nyári tábor
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2020. júl. 08., 18:01

Több mint száz gyermek vett részt a Dunaferr SE birkózó szakosztályának kéthetes nyári táborában.

Kép: DO-archív

A hosszú karantén időszakot követően a Dunaferr SE birkózó szakosztálya az elmúlt évekhez hasonlóan ismét meghirdette júniusi napközis edzőtáborát, de a koronavírus járvány miatt tartottak attól, hogy a korábbi évek létszámához képest jóval kevesebb jelentkezőre számíthatnak. Mint arról Tombor Csaba vezetőedző beszámolt, szerencsére kellemesen csalódtak, hiszen az első héten közel 70 fő, míg a második héten is bőven 40 fő feletti volt a részvevők létszáma az összetartáson.

"Az edzőtábor célja elsősorban az élményszerzés volt, de a délelőtti foglalkozásokon a birkózó technikák tanulásán és gyakorlásán volt a hangsúly. Az edzések mellett bőségesen jutott idő játékra is. Az edzők a gyermekeket korosztály és tudásszint alapján különböző csoportokba osztották és a Gurics György Birkózó Centrum termeiben, valamint szabadtéren vezényelték az edzéseket. A gyermekek minden nap végén fáradtan, de jókedvűen hagyták el a helyszínt a szülők nagy megelégedésére.

Kép forrása: Dunaferr SE

Júliusban és augusztusban a serdülő, ifi és junior korosztályból Soltvadkerten, majd Pusztavacson vesznek részt edzőtáborban versenyzőink. A fiatalabb korosztály részére a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában augusztus hónapban ismét egy többnapos napközis edzőtábort szervezünk. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet nem szól közbe és ősszel megindulhatnak a versenyek is, melyekre a nyár folyamán az edzőtáborok mellett a mindennapos edzéseken kívánunk felkészülni." – fogalmazott a szakember.

A rovat további hírei: Sport

Kemény csata vár a futsalosokra

Kemény csata vár a futsalosokra

2023. dec. 11.

Idegenben, az Érd-SZISE elleni találkozóval folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este fél nyolctól.

Elmaradt az újabb bravúr

Elmaradt az újabb bravúr

2023. dec. 11.

Négygólos vereséget szenvedett erdélyi túrájának utolsó állomásán a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda otthonában.

A fordulás után döntött a Nagyatád

A fordulás után döntött a Nagyatád

2023. dec. 10.

Egy félidőn át tudta tartani a lépést a DKKA U21-es csapata a házigazda Nagyatáddal az NB II-es felnőtt bajnokság szombati fordulójában.

Csíkszeredában fejezi be második erdélyi túráját a DAB

Csíkszeredában fejezi be második erdélyi túráját a DAB

2023. dec. 10.

Az egyre javuló formát mutató Csíkszereda otthonában öltenek szerelést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ma este fél hattól.

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

DSTV: évet zártak a kajak-kenusok

2023. dec. 09.

A Szent Pantaleimon iskolában tartotta meg évzáró ünnepségét a DKSE kajak-kenu szakosztálya. Az ünnepélyes eseményen Barta Endre alpolgármester mellett Pető Zsolt szakosztályelnök köszöntötte a megjelent versenyzőket, edzőket, támogatókat, majd utóbbi felidézte az év kiemelkedő hazai és nemzetközi DKSE-s eredményeit. Hangkép.

Most nem égette meg magát a DAB

Most nem égette meg magát a DAB

2023. dec. 09.

Bravúros, de megérdemelt sikert aratott Gyergyószentmiklóson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Remek második hely a juniorok között

Remek második hely a juniorok között

2023. dec. 08.

Nyílt vízen és medencében is sikeres évet zárt a DKSE még mindig csak tizenhét esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  2. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  3. Nem volt esély a TFSE otthonában

  4. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  5. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő