"Rajta, Újváros" Egyesület: speciális felkészítés a frakció tagjainak
A Városháza és a városi fenntartású cégek életébe nyertek betekintést a "Rajta, Újváros!" Egyesület önkormányzati képviselői azon az előadássorozaton, amit a napokban rendeztek a frakció tagjainak.
Előadássorozatot szervezett képviselői számára a "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója azzal a céllal, hogy a képviselők pontos képet kapjanak az önkormányzati fenntartású vállalatok, így egyebek mellett a DVG. Zrt., illetve a Városháza működéséről.
Minden téren segítség
A képzés végén Pintér Tamás köszönte meg a képviselők és az előadók munkáját. A polgármester elmondta: a frakció tagjai végig nagy lelkesedéssel és szorgalommal vettek részt a képzésben, ennek köszönhetően még felkészültebben tudnak a lakók, a körzetükben élők rendelkezésére állni egy- egy kérés megoldásában. Egészen friss példa, hogy Petrovickijné dr. Angerer Ildikó környezetvédelmi vezető főtanácsos tartott legutóbb előadást a képviselőknek a Városháza dísztermében. A környezetvédelem az egyik zászlóshajója a jelenlegi városvezetésnek, hiszen választási programjukban is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a környezettudatosság jegyében minél élhetőbbé, zöldebbé és barátságosabbá tegyék Dunaújvárost.
Felkészülnek a kihívásokra
A képviselők korábban ellátogattak a Dunanett telephelyére és a DVG Zrt.-hez is, ahol minden ágazatvezető beszámolt tevékenységéről. Pintér Tamás elmondta: jól emlékszik, hogy képviselőként őt is a legkülönfélébb kérdésekkel keresték meg a lakók, ez a képzés pedig éppen abban segíti a képviselőket, hogy minden témában legyen alapismeretük, így rögtön tudjanak reagálni a felmerült lakossági kérdésekre; ha pedig egy-egy témában további intézkedés szükséges, akkor már tudják, hogy kihez kell fordulniuk.
A polgármester hozzátette: így jól képzett, az aktuális problémákra érzékenyen reagáló, a városi cégek és a hivatal szervezeti felépítését jól ismerő politikusok valóban segíthetik a lakosok életét, kényelmét. Utassy Éva a képzéssel kapcsolatban elmondta: nagyon fontos, hogy gyors válaszokat tudjanak adni, hiszen, ha egy lakó bármilyen ügyben megkeresi, akkor az illetőnek ez komoly problémát okoz – a választott képviselőnek pedig azzal is rá kell szolgálnia a bizalomra, hogy hiteles válaszokat tud adni a felmerülő kérdésekre.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.