Születésnapos szépkorúkat köszöntött az önkormányzat
A közelmúltban három dunaújvárosi polgár ünnepelte 90. születésnapját. A város nevében Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a szépkorúakat.
Aktívan 90-en felett is
A kilencven évesek táborát erősíti Weber Gyuláné, Ilona néni, aki Budapesten földműveléssel foglalkozó családba született, majd Rácalmáson nevelkedett négy testvérével együtt. Első férjét akkor ismerte meg, amikor a térképészek elkezdték felmérni Dunapentelét és a Mélyépítő Vállalathoz felvették figuránsnak. Egy ideig a Csongrád megyei Szegvárra költöztek, két fiú gyermekük is ott született, de mivel férje továbbra is Sztálinvárosban dolgozott úgy döntöttek,hogy visszaköltöznek Rácalmásra. Ilona néni a rácalmási gyermekotthonban helyezkedett el, majd az otthont idővel áthelyezték Sztálinvárosba, a Radarba, így családjával ide költöztek. Időközben megszületett lánya is. Ilona néni később a Ruhagyárban helyezkedett el, ahol tíz évig dolgozott: kétszer „Kiváló dolgozó”, egyszer pedig „A Könnyűipar Kiváló Dolgozója” elismerést kapott.
A ruhagyári éveket követően a Dunai Vasműben helyezkedett el, és itt az ún. Szállító Gyárrészleghez került. Váltókezelői vizsgát tett, majd sokat segített az adminisztrátori feladatokban is, végül innen ment nyugdíjba. Közben fiai megnősültek, lánya férjhez ment, és most már 7 unoka és 9 dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban. Nyugdíjas évei igencsak aktívan telnek, bár már 90 éves elmúlt, azt mondta „sohasem tétlenkedik”: „Rengeteget kötöttem, horgoltam, pulóvereket, takarókat, terítőket hímeztem, ruhákat varrtam a gyerekeknek, unokáknak. Amit pedig a mai napig szívesen csinálok, az a sütés. A zserbómat, a sajtos süteményemet, a bejglimet, a mézes puszedlimet, a farsangi fánkomat, méteres süteményemet mindenki dicséri. Amit megkívánok, még megfőzöm, mosok, takarítok, apróbb dolgokat bevásárolok, a nagybevásárlást fiaim intézik.” Ilona néni szabadidejében szívesen tesz egy-egy sétát, beszélget a szomszédaival, és nagyon szeret olvasni. Bár lett volna lehetősége lányához költözni, de úgy fogalmazott, hogy jól érzi magát Dunaújvárosban és szeret itt élni.
A Forma 1 rajongó
Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Szűcs Sándorné, Borbála néni is, aki Nemesnádudvaron született és itt is nevelkedett, valamint iskoláit is itt végezte. Hamar belecsöppent a munka világába: 17 évesen napszámosként, 19 évesen pedig az állami gazdaságban konyhai kisegítőként tevékenykedett. 1949-ben ismerkedett meg férjével, aki akkor katona volt. 1953-ban házasságot kötöttek, majd fiuk született. 1958-ban költöztek Dunaújvárosba. Borbála néni a Fékon-ban helyezkedett el, majd nyugdíjba vonulásáig az Óragyárban dolgozott. Három unoka és két dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban. Fia, László mindennap meglátogatja, segít neki, amiben csak tud. Gyakran elviszi őt mezőfalvi telkükre, ahol Borbála néni szívesen tölt időt a kertben, a friss levegőn. Szabadidejében főz, jó kapcsolatot ápol a szomszédokkal, és sokat néz televíziót. Állítása szerint pedig hatalmas Forma-1 rajongó, kedvence pedig Vettel.
A virágok szerelmese
Az önkormányzati köszöntésből Hegedűs Ferencné, Mária néni sem maradhatott ki, aki a Tolna megyei Fácánkertben született. Itt is nevelkedett. Szülei dohánytermeléssel foglalkoztak. Mária néni 16 évesen férjhez ment, majd 1959-ben költöztek Dunaújvárosba. Férje a Dunai Vasműben dolgozott, Mária néni pedig a Férfiruhagyárban tevékenykedett egészen nyugdíjazásáig. Fiuk született, aki már elhunyt. Egy unoka és három dédunoka örvendezteti meg a mindennapokban. Bár egyedül él, nagy segítség számára fia egyik jó barátja és korábbi felesége, akikre a mai napig számíthat legyen szó bevásárlásról vagy ügyintézésről. Mária néni a mindennapokban sem tétlenkedik: főz, ellátja a házi munkát és minden szabad percét a kertjében tölti, ahol több tucatnyi muskátlit gondoz, hiszen ahogyan mondta „virágos kertje élteti leginkább”.
Végh Zoltán felvételei
A rovat további hírei: Közélet
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.