Tipikusan "a hóhért akasztják" helyzet, a Terítéken Dunaújváros és környéke facebook csoporttal közös sorozatunkban egy kolléga, Szilágyi Irén mesél konyhaművészeti szenvedélyéről. Vigyázat, nyálcsordító képek!
Szilágyi Irén újságíró, művelődésszervező, de elvégzett egy vendéglátás-szervező OKJ tanfolyamot – ha egyszer egy álom valóra válik, ne érje váratlanul!
Alapember lett
Irén rendszeresen publikál lapunkban is – 2013 óta a Dunaferr Magazin főszerkesztője, emellett a Magyar Acél című kiadványt is szerkeszti –, de most a Terítékem csoport egyik alapembereként avat be minket a nagy titokba:
– A kurzust lényegében azért csináltam végig, hogy ha egyszer megvalósítom az álmomat és nyitok egy kis saját helyet, egy kis bisztrót vagy kertvendéglőt, akkor legyen meg a végzettség. Ez egyébként valami olyan hely lenne, ami kutyabarát, gyerekeknek játszótérrel, felnőtteknek társasjátékokkal, könyvekkel – és néha egy-egy kis zenés programmal. Erről álmodom – talán egyszer össze is jön!
Családi vonás
A főzés iránti szenvedélye a házassággal kezdődött – Irén nem volt „főzőcskézős típus”, de amióta férjhez ment, gyakorlatilag minden nap kreál valamit a konyhában:
– Szerencsére a férjem bármit megkóstol, Laura, a 17 éves legkisebb gyerekem kajakozik, neki „ütős” kaja kell, és szívesen főzök a barátoknak is. A két felnőtt utód külföldön él – a lányom Svájcban a párjával, a fiam Dániában. Eszter ügyesen önálló háztartást vezet már, Marci is főzőcskézik, neki „távoktatásban” szoktam segíteni, ha kéri. A főzés családi vonás, mindenki jól főzött a családban, vannak olyan ételek, amikkel nem is próbálkozom – anyu zserbója, keresztanyám töltelékes húslevese, anyósom kacsasültje utánozhatatlan!
Távoli tájakon
A családi vonal váratlan lehetőségeket is kínált főhősünk számára – kisebbik öccse Japánban él, itthon villamosmérnöknek tanult, de a szigetországban egy kis belvárosi bisztró üzletvezetője, és rendszeresen meglepi magyar finomságokkal a távol-keleti vendégeket. Tavaly Irén is csatlakozott:
– Beszálltam egy napra, főztünk egy magyar ételsort. Nagyon ízlett nekik, rajongtak a tejfölös-tárkonyos csirkeragu levesért. A japán sógornőm családjával mindent megkóstoltunk, amit lehetett. Nagyon egészségesen kajálnak tényleg, viszont imádták a „nehéz” magyar ételeket – főleg a gulyásért, a lángosért és a bundás kenyérért lelkesedtek!
Klassz a csoport!
Ha nem is a kezdetektől, de az igazi felfutás óta aktív tagja a „terítékenes” közösségnek – az első posztja, a pándi rétes (ami egy mákos-meggyes-túrós palacsintákkal töltött rétestészta) osztatlan sikert aratott:
– Egy beruházáson, interjú közben egy mérnök kolléga mesélt róla a Vasműben, hogy ő is megsütötte férfi létére, gondoltam, én is kipróbálom – kiposztoltam, szerették. Azóta szinte naponta teszek fel valami kaját én is. Sokat tanulok a többiektől. Jó látni, hogy milyen sok fiatal főz nagy lelkesedéssel, meg azt, hogy vannak korosabbak, akik amúgy teljesen konzervatív konyhát visznek, mernek újítani és egyre esztétikusabban tálalnak. Sajnos, az első találkozón nem tudtam ott lenni, de több ötletet kipróbáltam már én is a többiektől. Jó csapat, jó közeg – szeretem!
(Szakmai partnerünk a www.teritekujvaros.hu címen érhető el!)
