Autós és motoros ütközött
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a dunaújvárosi rendőrök 2020. augusztus 13-án délután.
Kép forrása: police.hu
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatójából kiderült, hogy egy Suzuki típusú jármű 25 éves sofőrje Dunaújvárosban, a Dózsa György úton közlekedett a Baracsi út felől. A Bocskai utcai kereszteződéshez érve a fényjelző készülék szabad jelzésére balra fordult, azonban a manőver során nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő és egyenesen továbbhaladni szándékozó motorosnak, és azzal összeütközött. A baleset következtében az 56 éves motorkerékpáros férfi megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A baleset körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)
2025. már. 05.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése miatt. Ha valaki tud a hollétéről, jelezze, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)
Ítélet született a trafikrabló ügyében
2025. már. 01.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot városunkban még december végén. 2 év 10 hónap börtön lett a mese vége, értesült a DO.
Újabb drogdílert fogtak el
2025. feb. 28.
Részletes tájékoztatóval szolgált a rendőrség a hasábjainkon kedden napvilágot látott akció részleteiről: mint kiderült, egy újabb komoly drogfogás főszereplőjét csípték el az Irodaháznál. Bukóforduló és kereskedelmi mennyiségű cucc a hajtás után.
Éles bevetés az Irodaháznál (galériával) [FRISSÍTVE]
2025. feb. 25.
Komoly rendőrségi akció helyszíne volt a városközpont késő délelőtt: 7-8 járműből álló konvoj vett körbe szempillantás alatt egy fekete Mercedest, a kocsi gazdáját bilincsben szállították el a helyszínről. Mutatjuk, és remény szerint jövünk még a részletekkel. (FRISSÍTVE az ORFK címszavas válaszával.)
Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel
2025. feb. 21.
Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!
Kazánházi bevetésen a lánglovagok
2025. feb. 20.
Családi ház pincéje gyulladt ki Mezőfalván még múlt vasárnap. A dunaújvárosi egységek a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt fékezték meg a lángokat.
Bíróság elé állhat a trafikrabló
2025. feb. 14.
Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.