Dunaújváros Hetilap

Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett

doszerk - 2020. augusztus 31. 18:31

Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, "csak" tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, miközben a termőterület húsz százalékkal csökkent - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben.

Tarpataki Tamás, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának nyitó rendezvényén a Xantus János Állatkert előtt tartott sajtótájékoztatón részletezte, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal a termelők bizonytalanok voltak, hogy mennyi dinnyére lesz szükség. Ezért a termőterület a tavalyi ötezerről idén négyezer hektárra csökkent.

Az, hogy a húsz százalékos termőterület-csökkenés mellett csak tízezer tonnával csökkent a görögdinnye mennyisége, a jó agrártechnológiának is köszönhető - mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően egyre több a magszegény dinnye, a hibrid és az oltott félék.  

A termés ugyanakkor jó minőségű és a 160 ezer tonna mintegy hatvan százaléka exportra megy, főként Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba.

Tarpataki Tamás kitért arra is, hogy az ültetés csúszása és a kedvezőtlen időjárás miatt a betakarítás is kitolódott, ebből következően a görögdinnye elérhetősége is hosszabb lett. Jó esetben szeptember végéig lehet jó minőségű termést vásárolni az üzletekben - mondta.

Elmondta azt is, hogy a fogyasztók átlagosan az 5-7, vagy 4-8 kilogrammos dinnyéket keresik, egy ember pedig 8-12 kilogrammot fogyaszt egy szezonban.  

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy idén is Nyár, dinnye, szeletem címmel indították el a fogyasztást ösztönző kampányt.

Kiemelte, hogy le kell számolni a görögdinnyéhez kötődő Lőrinc-napi hiedelemmel, amely szerint augusztus 10-től a dinnye belseje kásás lesz. A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Elmondta, hogy a kampány szeptember 14-ig tart, ennek részeként kóstoltatásokat tartanak, valamint online felületeken népszerűsítik a görögdinnye fogyasztását.

Az ügyvezető-helyettes kitért arra is, hogy a görögdinnye jótékony hatással van a szervezetre, alacsony cukor és kalóriatartalma miatt a diétás étrendbe is beilleszthető. Mivel kilencven százalékban vizet tartalmaz, jótékonyan hat az emésztésre, a bennük található vitaminok pedig erősítik a szervezetet.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Közélet

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

2025. júl. 16.

Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

2025. júl. 15.

Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

2025. júl. 14.

A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

2025. júl. 11.

Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

2025. júl. 11.

Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

2025. júl. 10.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült. 

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

2025. júl. 10.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.