Történelmet írnának az U20-asok

doszerk - 2020. augusztus 8. 17:08

Elkezdte a felkészülést a decemberi, dániai divízió 1/A-s világbajnokságra készülő U20-as válogatott. Horváth András szövetségi kapitány munkáját Ladányi Balázs és Arany Máté segíti közvetlenül.

A Tüskecsarnokban találkozott szerda délelőtt a magyar juniorválogatott bővített kerete, és az első találkozás rögvest bemutatkozással indult. Persze Horváth Andrást nem kell bemutatni a srácoknak, jó páran már dolgoztak is vele az utánpótlás-válogatottaknál, a szakember legutóbb másodedzőként tevékenykedett a legmagasabb korosztálynál. A főbb elképzeléseit, a munka fő irányait és az alapvető célokat viszont nem árt(ott) az elején tisztázni, ahogyan a stábtagok bemutatása is ott szerepelt az első „napirendi pontok” között.

„Mi itt közösen úgy döntöttünk, hogy történelmet fogunk írni” – adta meg a velős alaphangot a Metodika Központban a kapitány, jelezvén, hogy a válogatott célja bizony a divízió I/A-s tagság megőrzése lesz decemberben. „Ehhez kőkemény munkára van szükség, de az is fontos, hogy miközben keményen melózunk, érezzük jól magunkat, és élvezzük azt, amit csinálunk” – tette hozzá Horváth András, a srácok pedig egyetértően bólintottak.

A kapitány munkáját közvetlenül a korábbi 227-szeres válogatott, a jelenleg a Vasas HC Erste Liga-csapatát irányító Ladányi Balázs, valamint a Fehérvári Titánoknál hasonló pozícióban tevékenykedő Arany Máté segíti másodedzőként. A kapusedzői feladatokat ezentúl is Székely Csaba látja el, új stábtagként csatlakozott viszont Ács Ferenc erőnléti edző, tőle is sokat vár a szakmai stáb. Berkes Brigitta fizioterapeuta, Speier Kálmán felszerelés-menedzser és Németh Gergő pszichológus személye is az állandóságot jelenti a válogatottnál, utóbbi bő egyórás foglalkozással nyitott a fiúknál.

„Nagyon örülök, hogy végül egy ilyen erős stábot sikerült összeállítani. Attól függetlenül, hogy azt a mentalitást, amit én képviselek, azaz pozitív gondolkodásúak, alázatosak és keményen dolgoznak, ők is képviselik, mégis különböző karakterek, akik különböző szegmensekben kiemelkedők. Ahogyan a játékosoknál is elvárt, hogy kiegészítsék egymást, a stáb tagjainál is fontos ez, így fogunk tudni jól működni” – fogalmazott Horváth András.

Képek forrása: MJSZ

Fontos leszögezni, hogy minden, a keretbe meghívott játékos, valamint a stáb tagjai is reggelente lázméréssel indítanak, ha valakinek láza van, el kell hagynia a tábort. Természetesen a koronavírushelyzettel kapcsolatban egy kérdőívet is ki kellett tölteni a fiúknak.

„Örülök annak, hogy el tudtuk kezdeni a szezont, mindenki tisztában van azzal, hogy ez nem olyan egyszerű. Mi ugyanakkor nem a körülményekkel akarunk foglalkozni, hanem azzal, hogy mindig mindenből a legjobbat ki tudjuk hozni. Úgy határoztunk, hogy történelmet fogunk írni, és mindent ehhez mérten fogunk csinálni és cselekedni az előttünk álló időszakban. Decemberben van a világbajnokság, minden egyes pillanatot szeretnénk kihasználni, hogy ott a legjobb állapotban várhassuk a rajtot” – így a kapitány, aki örül annak, hogy nagy kerettel dolgozhat, nagyobb a merítési lehetősége.

Az U20-as válogatott a mostani háromnapos összetartás után augusztus 12-én és 13-án edzőmérkőzést játszik egy Erste Liga-csapattal a Tüskecsarnokban (itt már egy szűkebb, 20+2 fős kerettel, a részletekről, jegyvásárlásról hamarosan beszámolunk), majd augusztus végén a tervek szerint Lengyelországba utazik, hogy két mérkőzést vívjon a lengyelek korosztályos együttesével. A tervek szerint a mostani keret minden tagja lehetőséget kap vagy a a jövő heti két edzőmeccsen, vagy a lengyelek elleni mérkőzéseken, ezután alakul majd ki egy olyan bő keret, amely majd a decemberi vb-csapat alapját jelentheti.

(jegkorongszovetseg.hu)

A rovat további hírei: Sport

Sorsoltak a kupában

Sorsoltak a kupában

2024. nov. 06.

A Budaörs lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának ellenfele a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

DSTV: újra az Üstökös Kupáért kézilabdáztak

DSTV: újra az Üstökös Kupáért kézilabdáztak

2024. nov. 05.

Ahogy azt már megszokhattuk, az őszi szünetben a kézilabdáé volt a főszerep Dunaújvárosban. Több mint ezer gyermek részvételével rendezték meg a XX. Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát. Hangkép.

Hiába a döntős tus, elmaradt az aranyérem

Hiába a döntős tus, elmaradt az aranyérem

2024. nov. 05.

Vitatható körülmények között szerzett ezüstérmet Pávelka Levente a birkózók U13-as Szabadfogású Országos Diákolimpia Döntőjében a mögöttünk hagyott hétvégén.

Focival emlékeztek a kispályások

Focival emlékeztek a kispályások

2024. nov. 05.

Remek hangulatot, parázs meccseket és a Hangover csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XII. Héger Ádám és VII. Komáromi Ádám Emléktorna.

Nem volt esély a MAFC ellen

Nem volt esély a MAFC ellen

2024. nov. 04.

A nagy kedvvel játszó MAFC három sima szettben győzte le a DKSE röplabdázóit az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

Újra a Jegesmedvék örülhettek

Újra a Jegesmedvék örülhettek

2024. nov. 04.

Már az első harmadban komoly hátárnyba került, s hiába küzdött nagyot, végül 5-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a DAB jégkorong csapata az Erste Ligában.

Közel volt a bravúr

Közel volt a bravúr

2024. nov. 04.

Óriásit küzdöttek a DKKA kézilabdázói a Mosonmagyaróvár otthonában, de a hazaiak végül háromgólos győzelemmel tartották otthon a fontos bajnoki pontokat.