Győzelemmel kezdett a Kohász

spigott - 2020. szeptember 4. 19:42

Ötgólos hátrányból fordítva aratott 24-23-as sikert a Szombathely ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a bajnokság első mérkőzésén.

A Szombathely elleni rácalmási zárt kapus mérkőzéssel kezdte meg az NB I-es pontvadászat idei küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, hamar megléptek két góllal, de a 11. percben a már három találatnál járó Bulath Anita révén egalizált a Kohász (4-4). A mieink egészen a 17. percig üldözték ellenfelüket, s bár Nick lerohanásból szerzett góljával végre sikerült a vezetést is átvenniük, erre két gyors találattal válaszolt a Szombathely (8-9). A félidő utolsó tíz percében többször is volt lehetősége a Kohásznak az egyenlítésre sőt, akár a vezetés megszerzésére is, ám rendre jöttek a bosszantó hibák, s hiába kért időt Vágó Attila a 26. percben, a véghajrában sokkal pontosabb vendégek mehettek 15-12-es előnnyel a pihenőre.

Kép: archív felvétel

A szombathelyiek lendülete a fordulás után is megmaradt, pillanatok alatt elléptek 17-12-re, ám a 34. percben elveszítették egyik legjobbjukat, Tomasevics kapust, aki egy hosszú indítás után ütközött Schatzl Natalievel, így piros lapot kapott. Elsőszámú hálóőre elvesztése után láthatóan elbizonytalanodott a Szombathely, s a Kohász ezt kihasználva szépen lassan megkezdte a felzárkózást (18-20). Fokozatosan fogyott az ellenfél előnye, az 51. percben végre összejött az egyenlítés, majd Román Dorina pontos hétméteresével már a DKKA örülhetett egygólos vezetésnek (22-21). Ekkor azonban a Kohász is elveszítette legjobbját, Bulath Anitát, aki ijesztőnek tűnő térdsérülést szenvedett, de a véghajrában óriásit küzdve, Kazai és Román találatainak, illetve az utolsó másodpercekben hatalmas bravúrt bemutató Hlogyik Petrának is köszönhetően behúzta a meccset együttesünk, mely végül 24-23-as sikert aratva gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

DKKA – SZKKA 24-23 (12-15)

DKKA: Wéninger – Horváth 1, Barján, Nick 3, Szalai 2, Bulath 7, Kazai 5. Csere: Hlogyik (kapus), Ferenczy 1, Jovovity, Krupják-Molnár, Schatzl, Román 4, Dabevska, Sziráki. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Fényes érmek a lengyel fővárosból

Fényes érmek a lengyel fővárosból

2025. okt. 08.

Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.