Dunaújvárosi éremeső a fővárosban

spigott - 2020. október 31. 18:39

Négy bajnoki címmel, s összesen tíz dobogós helyezéssel zárták a felnőtt és ifjúsági tornászok Országos Bajnokságának szerenkénti döntőit a Dunaferr SE versenyzői.

A pénteki, hasábjainkon is összegzett egyéni összetett verseny után ma már a szerenkénti döntőket rendezték meg a tornászok Országos Bajnokságán, melyen természetesen ismét szerekhez állhattak a Dunaferr SE versenyzői a hölgyek versengésében. A dunaújvárosiak kiválóan szerepeltek a felnőttek versengésében, ugyanis ugrásban Kovács Zsófia a Postás SE két versenyzőjét, Bácskay Csengét és Székely Zóját megelőzve végzett az első helyen, míg gerendán óriási fölénnyel, nyolc tizedes különbséggel győzött Szujó Hanna (Békéscsaba), illetve az MTK-s Böczögő Dorina előtt. Nemcsak gerendán és ugrásban jutott azonban aranyérem a Dunaferr tornászainak, mivel felemáskorláton Makovits Mirtill szerezte meg az első helyet úgy, hogy Székely Zója mögött Kovács Zsófia végzett a harmadik helyen.

A felnőttek mellett az ifjúságiak is megmérették magukat a bajnokság második napján, s itt is volt oka az örömre a sportág dunaújvárosi szerelmeseinek. Mayer Gréta ugrásban és talajon a második, felemáskorláton a harmadik helyen fejezte be a viadalt, míg gerendán a szintén Dunaferres Czifra Bettinát megelőzve szerezte meg a bajnoki aranyérmet. Utóbbi talajon is felállhatott a dobogó harmadik fokára, így a dunaújvárosi tornászok a felnőttek között négy, míg az ifjúságiak mezőnyében összesen hat éremmel zárták a bajnokság szerenkénti fináléit.

Képek forrása: MATSZ

A finálét követően Kovács Zsófia, valamint Makovits Mirtill is a szövetség közösségi oldalán értékelte mai teljesítményét.

Kovács Zsófia: - A pénteki naphoz képest sikerült javítanom, ez mindenképpen pozitív történés. Az ugrásban megszerzett aranyérem a biztosan kivitelezett gyakorlataimnak köszönhető. Mivel nekem ez volt az idei első versenyem, kicsit izgultam emiatt, de aztán sikerült felülkerekednem, a harmadik szerre, a gerendára teljesen megnyugodtam, ennek is köszönhető győzelmem.

Makovits Mirtill: - A selejtezőben nyújtott teljesítményemmel nem vagyok teljesen elégedett, de azokat a hibákat, amiket ott elkövettem, a döntőkre sikerült kijavítanom. Nagyon boldog vagyok, hogy felemáskorláton diadalmaskodni tudtam ebben az erős mezőnyben, ez önbizalmat ad majd a folytatáshoz.

Az Országos Bajnokság szerenkénti döntőinek eredményei

Felnőttek

Ugrás
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 13.200
2. Bácskay Csenge Mária (Postás SE) 13.150
3. Székely Zója (Postás SE) 12.850

Felemáskorlát
1. Makovits Mirtill (Dunaferr SE) 12.700
2. Székely Zója (Postás SE) 12.600
3. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 12.400

Gerenda
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 13.300
2. Szujó Hanna (Békéscsaba) 12.500
3. Böczögő Dorina (MTK) 12.100

Talaj
1. Böczögő Dorina (MTK) 13.000
2. Makra Noémi (Békéscsaba) 12.700
3. Székely Zója (Postás SE) 12.300
3. Szujó Hanna (Békéscsaba) 12.300

Ifjúságiak

Ugrás
1. Bogyó Anna (KSI) 13.600
2. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 12.800
3. Balázs Kitti (KSI) 12.600

Felemáskorlát
1. Horváth Emma (Delfin SE) 11.300
2. Bogyó Anna (KSI) 10.900
3. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 10.700

Gerenda
1. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 13.200
2. Czifra Bettina Lili (Dunaferr SE) 12.400
3. Bogyó Anna (KSI) 12.100

Talaj
1. Bogyó Anna (KSI) 11.900
2. Mayer Gréta (Dunaferr SE) 11.700
3. Czifra Bettina Lili (Dunaferr SE) 11.500

A rovat további hírei: Sport

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

2025. júl. 27.

Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

2025. júl. 26.

Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.