POK: borzongatóan színes kavalkád a nyílt napon (galériával)
Online órák és szabadtéri mulatság: Halloween-parti színesítette a Pannon Oktatási Központ hagyományos, de idén mégis rendhagyó módon szervezett nyílt napját még csütörtökön az intézmény udvarán. Pokoli matek, szellemes irodalom, boszorkányos kémia csalogatta a diáksereget. Ne vedd véresen komolyan!
Igencsak rendhagyó módját választotta az intézmény népszerűsítésének a továbbtanuló diákok körében a Pannon Oktatási Központ. A megmozdulást az iskola belső terei helyett a járvány veszélyhelyzetre tekintettel az udvaron rendezték csütörtökön délután, ráadásul az intézmény borzongató és vidám Halloween-mulatságba csomagolta kínálatát.
Az órákat a POK munkaközösségeinek összefogása nyomán online követhették nyomon az érdeklődők, akik így betekintést nyerhettek az emelt szintű tárgyak oktatásába is. Mindezt szó szerint szellemes körítéssel – a kémiaóra boszorkánykonyhát mutatott, az idegen nyelvekért a Rémnyelvi Laborba kellett ellátogatni a vendégeknek, de szelleműző fizika, horrorturizmus és denevér kvíz is színesítette a kínálatot – miközben persze semmit sem kellett azért véresen komolyan venni. (Idevágó büntető szóvicc: – Na fiam, mondj valamit a hullám terjedéséről! – De hiszen a tanár úr még él...)
De erről inkább meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: kezdődik a tanév
2022. szep. 01.
Az ősz első napja nem szólhat másról – szép számú gyereksereg kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Készen áll a tanévkezdésre a BIROK Szabó Magda Tagintézményének közössége is, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Vasváriban
2022. aug. 28.
Új igazgatóval vág az új tanévnek a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Gálosfai Tímea terveiről és elképzeléseiről, de az ikonikus intézmény vezetésének felelősségéről is mesélt. Hangkép.
DSTV: megérkeztek a tankönyvek
2022. aug. 22.
Fontos esemény a tanévkezdés előtt a tankönyvek megérkezése az iskolákba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móriczban tanárok és diákok együtt pakolták és szortírozták a tanulnivalót a napokban. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Petőfiben
2022. aug. 14.
Rideg István több cikluson keresztül töltötte be a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatói és intézményvezetői tisztségét. A szakember megbízása augusztus 15-én lejár, így az azt követő napon már Árvai Gyöngyi veszi át az intézmény vezetését. Stábunk lehetősége volt beszélgetni a leköszönő, és leendő szakemberekkel az elmúlt évek tapasztalatairól, és a jövőt érintő elképzeléseikről. Hangkép.
Rajtra kész a Györösi Tehetséggondozó Program
2022. júl. 07.
Három szervezet közreműködésével hiánypótló kezdeményezés indult Dunaújvárosban. A Danube Education Foundation Alapítvány, az Innopark Nkft. és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje pedagógusok és hátrányos helyzetű fiatalok számára jelent kiváló lehetőséget a fejlődéshez.
DSTV: búcsú az iskolától
2022. jún. 23.
A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye végzős tanulói is elbúcsúztak a napokban az alma matertől. Mint a DSTV összegzéséből kiderül, a szülők jelenlétében, egy színvonalas búcsúrendezvény keretében ballagtak. Hangkép.
DSTV: elballagtak a móriczosok (galériával)
2022. jún. 22.
Ahogy országszerte mindenütt, a Móricz iskolában is újra "teljes fegyverzetben" készülhettek a nyolcadik évfolyamosok ballagására – az ünnepi eseményről szól a DSTV összegzése. Hangkép és galéria itt!