A média segítségével hirdetik az igét
Az adventi gyertyagyújtást virtuális formában, a médiumokon keresztül nézhetik majd meg a hívek, emellett pedig rendszeresen jelentkezik majd a DSTV földfelszín feletti és online adása is istentiszteletekkel, amelyeket a négy történelmi egyház képviselői tartanak majd.
Minderről sajtótájékoztatón számolt be Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Stermeczki András evangélikus lelkész.
Koszorú lesz, vásár nem
Advent időszaka nagy terhet ró azokra, akik ezt egyedül, vagy valamilyen lelki problémával küzdve élik át, hangsúlyozta Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere azon a sajtótájékoztatón, amelyet egy, a négy történelmi egyházzal közös kezdeményezés kapcsán tartottak a Városháza "C” szárnyában:
– Bár karácsonyi vásárt nem tarthatunk, ám az advent az ünnepi évkörnek olyan része, amelyet méltóképp kell megélnünk. Ezért is örültem Stermeczki András evangélikus lelkész megkeresésének, amely ehhez járul hozzá, és amely, úgy gondolom, mindenképpen hiánypótlónak számít majd. Szükség van ebben az időszakban a fényre, amelyet a karácsony jelent – ám ezt az ünnepet akkor tudjuk igazán megélni, ha felkészülünk rá.
Fény a növekvő sötétségben
A sajtótájékoztatón Stermeczki András evangélikus lelkész is részt vett, aki elmondta: már a vírus első hullámában megfogalmazódott bennük, hogy lehetőséget biztosítsanak arra, hogy otthonaikban is megismerhessék Isten üzenetét a hívek, most pedig, a közelgő adventi időszakban kiemelten kezelik ennek súlyát. A lelkész elmondta, a média bevonásával hirdetik az igét:
– A mostani időszakban percről percre nő a sötétség, és nemcsak azért, mert később kel fel a nap, és hamarabb megy le, hanem amiatt is, hogy több borús felhő van fölöttünk; nem ismerjük a járvány kifejletét. Ezért is fontos, hogy mindenkihez, akinek igénye van erre, mindenképpen eljuttatjuk Isten igéjét a tv-képernyők, a monitorok előtt, a média bevonásával.
A kezdeményezés a helyi médiaműhelyek bevonásával válik teljessé: amellett, hogy a hívek felvételről láthatják majd a keresztény egyházak közös adventi gyertyagyújtásait, rendszeresen jelentkezik majd olyan műsor a DSTV kínálatában – méghozzá a hagyományos sugárzás mellett az online felületen is –, amelyben a római katolikus, evangélikus, református és görögkatolikus egyházak képviselői tartanak istentiszteletet.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.