Mint minden hónapban, most is morgatnak

Öcaline - 2020. november 1. 16:49

Városunk mellett Paks harminc kilométeres körzetében, valamint térségükben két helyen, Ercsiben és Ráckeresztúron lesz hallható szirénapróba november 2-án, hétfőn. A lakosságnak most sincs teendője, ez csak a rendszer próbája!

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szirénáinak működését ellenőrzik november 2-án, hétfőn 11 órától. Az ellenőrzés keretében Dunaújvárosban, valamint Ercsiben és Ráckeresztúron csökkentett üzemű (morgató) szirénapróba végrehajtására kerül sor.
Emellett a Paksi Atomerőmű harminc kilométeres körzetébe eső településeken is ellenőrzik a lakossági tájékoztató- és riasztó rendszer működőképességét – ennek során szintén morgatópróba végrehajtására kerül sor a megyében Alap, Alsószentiván, Cece, Előszállás, Nagykarácsony, Sáregres, és Vajta településeken november 2-án, hétfőn 13 órakor.

A szirénák megszólalása ezekben az időpontokban csak a rendszer próbája, a lakosságnak semmiféle teendője nincs, áll a szóvivői összegzésben.

(A fotó illusztráció)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható

Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható

2023. aug. 08.

Egészen vasárnapig tart a rendőrség országos akciója – az ORFK tájékoztatása szerint célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki. Minden eszközt bevetnek – a vármegye útjain is!

Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak

Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak

2023. aug. 06.

A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.

Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel, teljes útzár a 62-es főúton (FRISSÍTVE)

Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel, teljes útzár a 62-es főúton (FRISSÍTVE)

2023. aug. 04.

Maró anyagot szállított az a kamion, amely Seregélyesnél borult fel a 62-es főúton kora reggel, értesült a DO. Teljes az útzár, még mindig tart a terelés. Mint megtudtuk, a rakományt átfejtették, a veszélyes anyag továbbfolyását megakadályozták. (FRISSÍTVE)

Verekedés a börtönben – vádemelés a vége

Verekedés a börtönben – vádemelés a vége

2023. júl. 28.

Súlyos testi sértéssel vádolják azt a fogvatartott férfit, aki zárkatársát bántalmazta a pálhalmai bv-intézetben – az öklével a sértett fejére mért ütések okoztak sérülést, értesült a DO.

Rendőrség: fokozott ellenőrzés – de most minden fronton

Rendőrség: fokozott ellenőrzés – de most minden fronton

2023. júl. 27.

Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, péntektől több mint egy héten át tart – és minden lehetséges területre kiterjed.

Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene

Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene

2023. júl. 26.

A pálhalmai bv-intézet egyik zárkáját rongálta meg a fogvatartott még tavaly nyáron – az ügye vádemelési szakba jutott, igaz, ő már egy külföldi börtönben csücsül.

Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban

Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban

2023. júl. 21.

A kültéren tárolt papírbálák gyulladtak meg a papírgyárban kora délután.