Változás a bajnokságban!

doszerk - 2020. november 3. 7:30

Megtartotta első személyes részvételű ülését a Magyar Röplabda Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, mely több fontos ügyben is döntést hozott.

Mint arról a Magyar Röplabda Szövetség honlapja beszámolt, az új elnökség a versenyrendszer és a járványügyi helyzet kapcsán több fontos változtatás mellett döntött annak érdekében, hogy teljesüljön a fő cél, azaz a bajnokságok és a kupák ne álljanak le.

Az utánpótlás érintően a még ki nem írt U13-as tornákat három, legfeljebb négy csapat részvételével lehet megrendezni november 10-től, míg a felnőtt férfi Extraligában és NB I-es Ligában, illetve a női NB I-es Liga alapszakaszában a harmadik kör eltörlésre kerül, azért, hogy az elhalasztott mérkőzéseket be tudják pótolni. Emellett a felnőtt bajnokságban tesztelési protokollt készítenek elő, az utánpótlás bajnokság alacsonyabb osztályaiban pedig a regionális rendezést látják megoldásnak abban az esetben, ha tovább súlyosodna a járványhelyzet.

Az ülés második felében az MRSZ szervezeti átvilágításáról és megvalósítási ütemtervéről tárgyaltak. Az elnökség felhatalmazta az elnököt és a főtitkárt a szövetség átvilágítását végző PWC Hungary-val szükséges szerződések megkötésére. Döntöttek a 2021-ben esedékes hosszú távú stratégiai terv megalkotásának szükségességéről, melybe külső szakértőket is bevonnak, s amelyet széleskörű röplabda-társadalmi egyeztetés után dolgoznak majd ki.

Képek forrása: Dunaferr SE röplabda

Az elnökség elfogadta a felnőtt és utánpótlás válogatottak 2021 januárjáig tartó programját, valamint döntöttek a 2021-es lehetséges eseményeken való részvételekről is. Ami a felnőtt nemzeti csapatokat illeti, a januári Eb-selejtezők után májusban és júniusban az Európa Ligában, a nők döntőbe jutása esetén júniusban az FIVB Challenge Kupában, mindkét válogatott a nyári vb-selejtezőkön, az augusztus második felében esedékes Egyetemi Világjátékokon, és sikeres kvalifikáció esetén az augusztus-szeptemberi Európa-bajnokságon vehetnek részt.

A rovat további hírei: Sport

Nem lassít a DFC

Nem lassít a DFC

2025. máj. 25.

Tizenegy gólt szerezve ütötte ki a házigazda Bodajkot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei első osztály szombati játéknapján.

Vereséggel zárta a szezont a Kohász

Vereséggel zárta a szezont a Kohász

2025. máj. 25.

Bő húsz percig tartotta magát a DKKA női kézilabda csapata az Esztergom ellen, ám a hazaiak végül biztos győzelemmel szerezték meg a bronzérmet, míg a Kohász a tizedik helyen fejezte be az idei pontvadászatot.

DSTV: lövészek sikerei

DSTV: lövészek sikerei

2025. máj. 24.

A hagyományos bringatúra napján nem csak a kerékpárosok szerelmesei vehettek részt közösségi sporteseményen – a lőtéren is összegyűltek a lövészet kedvelői egy jó hangulatú versenyre. Szemük előtt lebegett a cél és a céltábla is, hogy minél pontosabb találatokat adjanak le. Hangkép.

Esztergomban zárja a szezont a Kohász

Esztergomban zárja a szezont a Kohász

2025. máj. 24.

Nehéz hatvan perc vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatára az NB I-es pontvadászat utolsó fordulójában ma este háromnegyed hattól.

DSTV: sportági ismerkedés

DSTV: sportági ismerkedés

2025. máj. 23.

A sportágválasztó már a BIROK Szabó Magda Tagintézményében is hosszú évekre visszanyúló kezdeményezés. A gyerekek idén 7 állomáson ismerkedhettek a különféle sportágakkal. Hangkép.

Fényes érmek a Cegléden

Fényes érmek a Cegléden

2025. máj. 23.

Két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú birkózói az U15-ös korosztály kötöttfogású bajnokságának küzdelmeit.

DSTV: szőnyegen a sport napján

DSTV: szőnyegen a sport napján

2025. máj. 22.

A magyar sport napja apropóján tartott nyílt napok sorában helyet kaptak a DKSE birkózói is. Mint arról Telekné László Csilla beszámolt, az ovisokat, iskolásokat és felnőtteket egyaránt vártak – a legkisebbek persze először és elsősorban a mozgással és szőnyeggel ismerkedtek meg. Hangkép.