ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)

Öcaline - 2020. december 11. 11:24

Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!

Nem engedték be pénteken reggel a Vasmű területére a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség munkatársait, akik emiatt értesítették a sajtót, majd az igazgatóság épülete előtt adtak hangot véleményüknek. Mint elhangzott: bár próbálták elérni a jelenlegi vezetőséget, nem sikerült felvenni a kapcsolatot velük. Az eseményen résztvevő szakszervezeti vezetők a DO érdeklődésére hangsúlyozták: egyelőre sem a Vasmű jelenlegi menedzsmentje, sem a kormány nem válaszolt megkereséseikre a Dunaferr körül kialakult helyzet kapcsán.

Hosszabb összegzésünk hamarosan, és remény szerint friss fejleményekkel is jelentkezünk!

UPDATE 11.13 – helyzetkép a kapu előtt

Belépni tilos!

Nem engedték be a kapun a pénteki munkakezdéskor Molnár Lászlót, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, valamint az érdekképviselet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort a gyár területére. Győri Gábor esetében a tiltás azért is aggályos, mert ő egy személyben az ISD  Dunaferr Zrt. Központi Üzemi Tanácsának elnöki tisztét is betölti. Szintén kapun kívül rekedt Eszenyi András, a munkavédelmi bizottság elnöke is. A rigorózus – és a jelenlévők szerint törvényességi aggályokat is felvető – lépésre azért került sor, mert Hegedűs, Győri és Eszenyi a vállalatcsoport munkavállalói delegáltjaként került a napokban a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői körébe – ezt Győri Gábor hangsúlyozta a DO-nak a főbejárat előtt rögtönzött tájékoztatón:
– Hihetetlen, de idáig fajultak a dolgok – az egyértelmű, hogy a munkavállalók minket delegáltak a felügyelő bizottságba, ám a jelenlegi menedzsment fittyet hány erre a tényre. Most sajnos ott tartunk, hogy immár a harmadik közgyűlés hiúsult meg a vasműben (amint arról beszámoltunk, szeptember 30. és október 20. után december 3-án is), rendre a többségi tulajdonos távolmaradása okán. Az sem számít nekik, hogy még november végén a cégszerű működés törvényes visszaállítására szólította fel a Dunaferr vezetését a területileg illetékes cégbíróság. Most arra készültünk, hogy szövetségi tanácsülést tart Dunaferr Vasas Szakszervezet a gyárban – de reggel már a főportánál feltartóztattak minket a biztonságiak; az ülést kénytelenek voltunk itt, a főkapu előtt megtartani.

Törvényes kereteket követelnek

 Győri Gábor érdeklődésünkre kiemelte: hivatalos formában semmilyen választ nem kaptak arra, mi indokolja a menedzsment szigorát, de a háttérben a cégcsoporttal kapcsolatos tulajdonlási/döntési viták állhatnak. A Vasas alelnöke hangsúlyozta, érdekképviseletként egyértelműen az a céljuk, hogy tisztázódjanak a vitás kérdések, helyreálljon a törvényes rend, ami a Vasmű biztonságos működésének az alapjául is szolgál:
– Jelenleg nincs törvényes cégvezető, akik most a cég képviseletére jogosultnak mondják magukat, most minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy lehetetlenné tegyék a törekvéseinket a helyzet stabilizálására. 
Pedig a képlet – szerintük – egyszerű. Mint Győri Gábor kérdésünkre kiemelte, Tatyana Taruta személyében maradt egy igazgatósági tag, aki a törvények adta lehetőségekkel élve rendezheti a jelenlegi, minden ízében törvénytelen működést. Igaz, őt sem léphet a gyár területére. Jelenleg ott tart a történet, hogy egyrészt a cégbíróságra beadott dokumentumok alapján született döntés szerint a cégnek december 18-ig helyre kell állítani a törvényes működést, emellett Tatyana Tatura beadvánnyal fordult Dunaújváros jegyzőjéhez, annak érdekében, hogy megtörténjen a törvényes működés helyreállítása, a "legitim testület" birtokba léphessen a Dunaferr területén. A szakszervezeti szövetség alelnöke szerint néhány napon belül tisztázódniuk kell a még nyitott kérdéseknek:
– Nem folytatódhat a bizonytalanság, hiszen már ott tartunk, hogy 50 százalék alá csökkent a termelési volumen, tisztázatlan az alapanyag-utánpótlás és a termelés finanszírozása is. Minden tekintetben gyászos következményekkel jár, a gyár, a város, az egész régió életére kihatással lesz, ha bedől a termelés – így minden lehetséges eszközzel meg kell akadályoznunk ezt!

UPDATE 13.56 – itt a DSTV hangképes összegzése!

Percekkel ezelőtt élesedett a ma reggeli eseményeket feldolgozó DSTV-riport a nagy videómegosztón. Az összeállításban többek között Hegedűs László Vasas-elnök nyilatkozik a kialakult helyzetről! 

UPDATE 16.40 – totális patthelyzet!

Egyre feszültebbé válik a helyzet a Dunaferr kapujánál: nem sokkal 14 óra előtt publikálták a vállalat belső információs rendszerén azt a dolgozóknak címzett közleményt, amelyben egyebek mellett "ukrán hordák zsákmányra éhes támadását" emleget a szakszervezetek szerint jogalap nélkül működő orosz-magyar vezetés. A lapunk birtokába került dokumentumban Evgeny Tankhlievich azt is közli, hogy a munkáltató azonnali hatállyal felmondott a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség választott tisztségviselőinek. A legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes aláírta közlemény érvelése e ponton sem fukarkodik a kemény frázisokkal –a felmondás oka ugyanis az, hogy "a szakszervezet az ukrán hordákat támogatja". 
A felmondás tényét megerősítette érdeklődésünkre Győri Gábor, a Vasas egyik alelnöke is. Mint elmondta, személy szerint nem kapott, és úgy tudja, az érdekképviselet többi elöljárói sem kaptak hivatalos értesítést a felmondásról, így értelemszerűen munkáltatói érveléssel sem bírnak a fent említett "kirohanáson" kívül. "A jegyző döntésére várunk – egyelőre ez a legtöbb, amit tehetünk" – fogalmazott a Vasas alelnöke.  
 

(Folytatjuk)

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is

Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is

2021. jún. 22.

Döbbenetes képsorokkal rukkolt elő a NAV egy bűnszervezet tagjainak letartóztatása kapcsán – ráadásul úgy tudjuk, az akció érintett több olyan személyt is, akik részt vettek a vasgyár (és a város) elleni emlékezetes támadásban.

Letartóztatták a Dunaferr egyik "támadóját"

Letartóztatták a Dunaferr egyik "támadóját"

2021. jún. 09.

A futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert, de a Dunaferr elleni emlékezetes támadásban is szerepet vállalt Tóth Csabát és társait hétfő hajnalban őrizetbe vették, írta meg a hvg.hu. Az Index információi szerint költségvetési csalással gyanúsítják őket.

ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla

ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla

2021. máj. 13.

Semmis a cégbíróság végzése, új eljárás jöhet; jogilag talán nem teljesen egzakt, de nagyon rosszul áll a cégcsoport irányításának átvételét szervező alakulat szénája. Sajtóközlemény.

ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"

ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"

2021. máj. 06.

Hivatalos közleményben fejtette ki a mai "közgyűlési kísérlettel" kapcsolatos álláspontját az ISD Dunaferr Zrt. A DO a téma jelentőségére tekintettel betűhíven közli a dokumentumot. A történet folytatódik – és legalább május 20-ig várni kell a megoldásra.

Cáfol a Dunaferr: szélhámosok, ügyeskedők, hazugságok hálójában

Cáfol a Dunaferr: szélhámosok, ügyeskedők, hazugságok hálójában

2021. ápr. 29.

Több tételben cáfolta Szergej Taruta állításait az ISD Dunaferr Zrt. – a cégcsoport szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos nem higgadt és főként nem megbízható üzletemberként járt el valójában, mint ahogy feltüntette magát  egy nyilatkozatában.

Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"

Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"

2021. ápr. 22.

Tudtuk, persze, csak nem sejtettük – az igazi Habsburg tisztázta a tisztázandókat, adta hírül a Euronews. Most már tényleg csak ET vagy a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók hiányzik, hogy kerek legyen a Monty Python-i magasságokat ostromló történet.

ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"

ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"

2021. ápr. 22.

Hivatalos közleményben cáfolja az új cégvezető kinevezésével kapcsolatos (ál)hírt az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje. Jogi lépéseket tesznek, feljelentés születik az ügyben. Betűhív közlés.