Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem borult a papírforma

Sport
futsal
bajnokság
berettyóújfalu

facebook megosztás

spigott - 2020. dec. 22., 20:45

A bajnoki címre törő Berettyóújfalu futsal csapata öt gólt szerezve vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Hazai környezetben, a Berettyóújfalu elleni mérkőzéssel búcsúzott a 2020-as esztendőtől ma este hét órától városunk futsal csapata. A találkozó előtt a mieink a nyolcadik, míg a vendégek a második helyen álltak a tabellán, s mivel a két gárda szeptemberi összecsapásán is a Berettyó örülhetett a győzelemnek, így az azóta jelentősen megfiatalított házigazdák ellen is egyértelműen Sergio Mullor tanítványai számítottak az esélyesnek.

A bajnoki címre törő ellenfél ennek megfelelően is vágott neki a találkozónak, s már az első percektől fogva nagy nyomás alá helyezte a dunaújvárosi kaput. A mieink derekasan védekeztek, ám az kilencedik percben már tehetetlenek voltak, mert egy szépen kijátszott akció végén a volt dunaújvárosi Horváth Norbert vágta a léc alá a labdát, megszerezve ezzel a vezetést a Beretyóújfalunak (0-1). Ellenfelünk a vezetés megszerzése után sem vett vissza a tempóból, s Gál István éles szögből eleresztett bombájával előbb megduplázta előnyét, majd a 18. percben Rábl és Szabó is bevette Cseresnyés kapuját, s ezzel gyakorlatilag el is döntötte a pontok sorsát (0-4).

Képek: DO-archív

A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, mert a vendégek nagyon komolyan vették az összecsapást, s tetemes előnyük tudatában sem álltak vissza, folyamatosan támadták a hazai kaput, de vagy a befejezéseikbe csúszott hiba, vagy Cseresnyés védett bravúrral. Ugyan a támadásokra nem nagyon jutott már erő a mieinktől, de jól védekezett a csapat, s nagyon sokáig úgy tűnt, hogy akár sikerülhet gól nélkül tartani a favoritot. Erre egészen a 34. percig volt esélye csapatunknak, ám Sidnei közeli próbálkozása ellen már nem volt orvosság (0-5). A mérkőzésből hátralévő bő hat percben akadt egy-két ellentámadása a Facskó-csapatnak, de igazán komoly veszélyt egyik sem jelentett a Berettyóújfalu kapujára, így a vendégek végül a papírformának megfelelő magabiztos, 5-0-s győzelemmel vitték el a három pontot Dunaújvárosból.

Dunaferr DUE Dutrade FC - MVFC Berettyóújfalu 0-5 (0-4)

Gólszerzők: Horváth, Gál, Rábl, Szabó, Sidnei.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Perjési, Csányi, Boldizsár, Dorogi. Csere: Gergely (kapus), Schnierer, Kovács, Kürti, Szili, Szabó, Csala, Slett, Danó. Edző: Facskó József.

Berettyóújfalu: Mezei – Horváth, Rábl, Szabó, Nagy D.. Csere: Sándor, Pereira, Nagy I. Gál, Sidnei, Szatmári. Edző: Sergio Mullor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

Újabb hazai bajnoki előtt a DKSE

2025. nov. 29.

A MEAFC elleni találkozóval folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

Mayer Gréta mindenben előrébb lépett

2025. nov. 28.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta, akit Barta Endre alpolgármester is köszöntött csütörtök délutáni edzésén.

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

2025. nov. 28.

A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

2025. nov. 28.

A DKKA U18-as csapata vereséget szenvedett, az U20-asok viszont bravúros pontszerzésnek örülhettek NEKA elleni a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

2025. nov. 28.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

2025. nov. 27.

Az esztendő utolsó bajnokija előtt köszöntötték a Dunaferr SE labdarúgóinak 2000-es bajnokcsapatát a Dunaújvárosi Stadionban. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  2. A címvédő érkezik

  3. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  4. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  5. DSTV: nyílt nap és bemutatók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő