Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros hazai vereség

Sport
futsal
Dunafer DUE Dutrade FC
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2020. dec. 18., 20:25

Nagy küzdelemben kapott ki hazai pályán a Nyírgyulajtól városunk futsal csapata a bajnokság 14. fordulójában.

 

A Nyírgyulaj elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket pénteken este hét órától a DUE Dutrade FC futsal csapata. A két gárda rövid időn belül másodszor mérte össze egymással erejét, ugyanis bő egy hónappal ezelőtt a Magyar Kupában is találkoztak a felek, s akkor a vendégek örülhettek az 5-1-es győzelemnek, illetve az ezzel jár továbbjutásnak. A mieink célja természetesen az volt, hogy ezúttal lényegesen nagyobb küzdelemre késztessék vetélytársukat, ám ehhez a játék minden elemében javulnia kellett volna Facskó József tanítványainak a legutóbbi, kecskeméti bajnokihoz képest.

A dunaújvárosi fiatalok komolyan is gondolták a pontszerzést, nagyon szervezetten védekezve kezdték a mérkőzést, így a vendégek egyáltalán nem tudtak fogást találni a mieinken. A Facskó-csapat foglalkozott azért a támadásokkal is, ám két-három komolyabbnak ígérkező kontra is az utolsó passzoknál halt el, így váratott magára a remélt vezető gól megszerzése. Szerencsére a Nyírgyulaj sem tudott élni ritka lehetőségeivel, mert vagy náluk is az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy Cseresnyés védett biztosan, így egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, hogy gól nélküli állással vonulnak pihenőre a felek. A véghajrá azonban nagyon rosszul alakulat a mieink számára, mert pár másodperccel a lefújás előtt szöglethez jutott a vendégcsapat, s a kapu elé belőtt labdába Csányi nyúlt bele úgy, hogy a labda Cseresnyés kezei mellett a kapuba csorgott, így hátrányból kellett megkezdenie együttesünknek a második felvonást (0-1).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcsere után hamar egalizálhatott volna csapatunk, ám előbb Németh, majd dorogi szerezhetett volna gólt, s bár ez nekik még nem jött össze, Boldizsárnak már igen, aki Cseresnyés remekpassza után lőtte ki tíz méterről a bal alsót (1-1). Nem sokáig örülhettünk azonban egy egyenlítésnek, mert szinte a középkezdés után visszavette a vezetést a Nyírgyulaj, miután Phrakonkham lépett bele gólt érően egy kapu elé lőtt labdába (1-2). Ismét a mieinknek kellett tehát kezdeményezni, ám a vendégek is bizonyították, hogy tudnak védekezni, ha kell sőt, ellentámadásaiknál többször is Cseresnyésnek kellett bravúrt bemutatnia. Az utolsó három percre átállt öt a négy elleni játékra együttesünk, s Dorogi kapufájánál közel is járt második góljához, de ennél tovább sajnos nem jutott, így a Nyírgyulaj a mieink ellen szerezte meg első győzelmét az idei bajnokságban.

Dunaferr DUE Dutrade FC – Nyírgyulaj KSE 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Boldizsár, illetve: Csányi (öngól), Phrakonkham.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Csányi, Boldizsár, Dorogi, Németh. Csere: Perjési, Schnierer J., Kürti, Szili, Szabó, Csala, Slett, Bartha. Edző: Facskó József.

Nyírgyulaj KSE: Opre, Vass, Orosz, Nagy, Harmati. Csere: Phrakonkham, Szabó, Fekete, Hajdu, Haburcsák, Domokos. Edző: Lovas Norbert.

A rovat további hírei: Sport

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak

2025. szep. 04.

Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

A DEAC ellen a nyolc közé jutásért

2025. szep. 04.

A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei

DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei

2025. szep. 03.

A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.

Ismét a világ elitjét látják vendégül

Ismét a világ elitjét látják vendégül

2025. szep. 03.

Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő