Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy pont jutott a DKSE-nek

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 17., 20:38

Kétszettes hátrányból még felállt és egyenlített, ám végül 3-2-es vereséget szenvedett a Kecskemét elleni hazai rangadón a DKSE röplabda csapata.

Hazai környezetben, a Kecskemét elleni hazai rangadóval folytatta az Extraliga küzdelmeit ma este fél héttől a DKSE röplabda csapata. Az összecsapás előtt a mieink az ötödik, míg a vendégek a hatodik helyen álltak a tabellán, s mivel mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a csapatokat, izgalmas, nagy csatára számíthattak a két gárda drukkerei.

Ehhez képest nagyon beragadt a rajtnál együttesünk, az első nyolc pontból hetet a vendégek szereztek, így nagyon hamar időt kellett kérnie Tomanóczy Tibornak, hogy rendezze a sorokat (1-7). A folytatás sem hozott azonban túl sok örömöt, mert hiába kezdte el gyártani a pontokat végre a DKSE is, a kecskemétiek gond nélkül tartották sőt, növelték is fórjukat, így 6-15-ös állásnál ismét magához hívta tanítványait Tomanóczy Tibor. A rövid pauzát követően kezdett magára találni együttesünk, sorozatban három támadást is pontosan fejezett be, így 13-18-nál már a kecskeméti szakvezetés szakította meg a játékot. A következő pontot ugyan még a mieink szerezték, ám a véghajrára ismét pontosított játékán a Kecskemét, mely visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget, s végül 25-16-ra meg is nyerte az első felvonást.

A második etapot jobban kezdte a DKSE, ám hiába szerzett korán előnyt, a vendégek gyorsan fordítottak. Ennek ellenére is sikerült szorosan tartani a játékot, fájdalom, hogy nem túl sokáig, mert 6-7-es állást követően egymás után négy pontot szerzett a Kecskemét (6-11). Jött is a menetrendszerű hazai időkérés, ám ez sem segített, mert Kaszapék láthatóan lendületbe jöttek, s az első szetthez hasonlóan ezúttal is alaposan meglógtak együttesünktől (10-18). Hiába az újabb időkérés, a szett hajráját is az ellenfél uralta, mely biztosan tartva fórját, a második etapot is simán megnyerve lépett nagyot a győzelem felé (16-25).

Innentől már komoly bravúrra lett volna szükség a mieinktől ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe, ám ezt a játszmát is erősebben kezdte a Kecskemét, s korán szerzett hárompontos előnyét nemcsak tartotta, hanem még növelte is, így 4-9-nél jött a szokásos hazai időkérés. A kényszerpihenő alatt sikerült is összeszednie magát együttesünknek, mely szívós munkával előbb felzárkózott, majd 15-nél utol is érte ellenfelét (15-15). Nem sokáig örülhettünk azonban ennek, mert a vendégek egy 4-0-s sorozattal válaszoltak erre, s újra megléptek a DKSE-től (15-19). A mieink azonban nem adták fel, Boa és Mészáros pontjaival újra egalizáltak, majd egy elrontott kecskeméti ütés után végre a vezetést is átvették, majd egy vitatott ponttal, illetve Mészáros remek blokkjával visszajöttek a meccsbe (25-22).

Képek forrása: DSE Röplabda Akadémia

A mieink lendülete a negyedik játszma elején is kitartott, ezúttal Gebhardt Áronék léptek el három ponttal vetélytársuktól (5-2). A DKSE ekkor felszabadultan, pontosan játszott, támadásban és védekezésben is extrát nyújtottak játékosai, így 12-6-nál már muszáj volt időt kérnie a vendégek szakvezetésének. A Kecskemét sem adta fel persze a meccset, s mivel a csereként beállt Kandulinski révén visszajött háromra, újra teljesen nyílt lett a csata, így jöhetett Tomanóczy Tibor újabb időkérése (15-12). Mely után ismét visszatért korábbi játékoz együttesünk, s ez az eredményen is megmutatkozott, mert 21-16-nál leszakította ellenfelét, majd remek véghajrával ki is egyenlített (25-17).

Jöhetett tehát a mindent eldöntő ötödik szett, melyet sajnos a Kecskemét kezdett sokkal jobban, s egymás után szerzett három pontjával jelezte együttesünknek, hogy nem tett le a meccs megnyeréséről (0-3). A folytatásban jöttek ugyan a hazai pontok is, de a vendégeknek mindenre volt válaszuk, egészen 4-7-ig, mikor a mieink produkáltak egy 3-0-s sorozatott, amivel egalizáltak is (7-7). A következő két pontot azonban újra a vendégek szerezték, s hiába kért egymás után kétszer is időt Tomanóczy Tibor, a Kecskemét megtartotta sovány előnyét, s végül kicsivel több mint két órás küzdelemben 15-12-re megnyerte játszmát, s ezzel együtt a találkozót is.

DKSE – Kecskemét 2-3 (-16, -16, 22, 17, -12)

DKSE: Garret, Boa, Bohnicsek, Mészáros, Duman, Gebhardt Á. (liberó) Csere: Balázs, Tomanóczy B., Ambrus, Laczi, Hatvany Zs. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

2025. júl. 17.

Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.

Elkészült a labdarúgók sorsolása

Elkészült a labdarúgók sorsolása

2025. júl. 17.

A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

2025. júl. 15.

A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  2. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  3. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

  4. DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

  5. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő