Újabb embercsempész bukott a sztrádán
A kocsijában négy szír menekülővel tartóztattak föl egy férfit az M6-oson még szerdán délután. Kulcsnál buktak, értesült a DO.
A rendőrök egy embercsempésszel és külföldi állampolgárságú személlyel szemben intézkedtek, erősítette meg a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői gyorsjelentés szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály II. Bűnüldözési Osztály információja alapján ellenőriztek egy magyar honosságú személygépkocsit az M6-os autópályán szerdán délután. A Kulcs térségében történt akció során kiderült, hogy a sofőrön kívül a gépkocsiban négy – magát szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök elfogták a 25 éves magyar állampolgárságú járművezetőt, valamint utasait, és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra.
A rendőrök a menekülőket meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt kezdtek eljárást, erősítette meg a szóvivői beszámoló.
A rendőrségi összegzés végén nem mulasztották el nyomatékosítani: az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig – minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Lakat alatt a molesztáló nevelőapa
2023. nov. 26.
Éveken bántalmazta nevelt lányát a 44 éves férfi – a megalapozott gyanú szerint 2018 óta kényszerítette szexuális cselekmény eltűrésére a fiatalt. Most letartóztatták, értesült a DO.
Ügyészi szakba jutott az elalvó sofőr esete
2023. nov. 23.
Még nyáron nyomta el az álom a 62-es úton a 44 éves férfit; két súlyos és két könnyebb sérült a szendergés szomorú mérlege – és vádemelés lesz a vége, értesült a DO.
Vádat emeltek a gondatlan sofőr ellen
2023. nov. 21.
Hárman vesztették életüket a követési távolság be nem tartása miatt az M6-os sztrádán még 2021 őszén – a gondatlan sofőr ellen most emeltek vádat, értesült a DO.
Csoportos garázdaság miatt nyomoznak, szemtanúkat keresnek
2023. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök egy labdarúgó mérkőzésen történt garázdaság szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét. Szöglet FC vs. Testvérek FC, itt a felhívás!
Fokozott rendőrségi ellenőrzés – minden fronton
2023. nov. 11.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, a vármegye teljes közigazgatási területére, csaknem egy teljes héten át tart hétfőn 0 órától.
Elítélték az ukrán és a moldáv embercsempészt
2023. nov. 09.
A dunaújvárosi rendőrök kapcsolták le a kocsit, amit a moldáv férfi vezetett. Akkor még társa segítségével elmenekült, de később mindkettejüket elcsípték, értesült a DO.
Legyen tudatos, vásároljon óvatosan a digitális világban!
2023. nov. 07.
A karácsonyi készülődés és vásárlási láz apropóján fordult felhívással a nyilvánossághoz a rendőrség. Vigyázzon a weben!