Végzetes ütközés az M6-os sztrádán Adonynál; egy kislány az áldozat, őrizetben az ittas sofőr (FRISSÍTVE!)
Halálos kimenetelű baleset történt a sztráda Adony melletti szakaszán tegnap este. Két személyautó ütközött. Egy kislány veszítette életét a végzetes balesetben, értesült a DO. Összeállításunkat elrettentő galériával egészítettük ki. Időközben őrizetbe vették a balesetet okozó sofőrt, a 25 éves férfi a gyanú szerint ittasan ült a volán mögé. (FRISSÍTVE!)
Tragikus kimenetelű balesetről tudósított a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint eddig tisztázatlan okból két személygépkocsi ütközött össze az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, az 55-ös kilométerszelvényben 19 óra körül. Az Adony mellett történt baleset szó szerint végzetesnek bizonyult: az egyik járműben utazó ember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök teljes útlezárás mellett folytatták a helyszínelést és a műszaki mentést. Az arra közlekedők, a balesettel érintett útszakaszt a 6-os számú főúton, Kulcs irányába kerülhették el. Az ütközés erejére a haláleset tényén túl jellemző adalék, hogy a műszaki mentés, és az összeroncsolódott járművek elszállítása csak éjfél körül ért véget.
Újabb tragikus eset figyelmeztet: vigyázzunk az utakon – magunkra is, egymásra is!
UPDATE 8.38 – egy kislány veszítette életét a borzalmas balesetben
Terepjáró és személygépkocsi ütközött kedden este az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán, szolgált újabb részletekkel az esetről a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A friss híradás szerint egy Dunaújváros felől Budapest irányába tartó terepjáró Adony térségében egy személygépkocsi hátuljának ütközött. A személyautóban két felnőtt és három gyerek ült. A gépkocsit vezető nőt a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül. Az egység áramtalanította a járműveket. Egy kislány a helyszínen életét vesztette, két gyereket a mentők kórházba szállítottak.
A terepjáróban hárman ültek, a hátul utazó férfit a dunaújvárosi tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a járműből. A pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs egysége is a helyszínre érkezett. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.
UPDATE 9.12 – elkészült elrettentő galériánk
A friss rendőrségi tudósításban képeket is kapott műhelyünk, ebből állítottuk össze alkalmi webgalériánkat; nem titkoltan elrettentő céllal!
UPDATE 10.18 – őrizetben a balesetet okozó sofőr
Ittasság gyanújával őrizetbe vették a halálos balesetet okozó sofőrt (katt) >>
(Fotó: katasztrófavédelem)
A rovat további hírei: Sziréna
Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...
2024. jún. 18.
... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.
Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!
2024. jún. 18.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!
Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben
2024. jún. 16.
Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.
Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak
2024. jún. 12.
Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.
Földrengés volt a város közelében
2024. jún. 09.
2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett
2024. jún. 07.
A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!
DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok
2024. jún. 05.
Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.









