Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb segítség a kluboknak

Sport
kajak-kenu
támogatás
mkksz

facebook megosztás

doszerk - 2021. már. 30., 12:32

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 2021-ben is pályázatot hirdet tagszervezetei számára a helyi szinten megvalósítandó új szakmai projektek beindítására, az eddigiek megerősítésének támogatására, valamint idén először az edzői kompetenciák fejlesztésére. A koronavírus járvány az elmúlt egy évben a sportágat sem kímélte, így idén a keretösszeget is megemelte a szövetség.

"A pályázat sportágunk megerősödését szolgálja, az eszközök beszerzését, valamint a szakmai projektek támogatását" – mondta Boros Gergely az MKKSZ szakmai igazgatója, derült ki az MKKSZ honlapján megjelent beszámolóból. "Újdonság az előző évekhez képest, hogy bekerült az edzői kompetenciákat növelő hazai és külföldi oktatások, tanfolyamok, továbbképzések anyagi támogatása. Emellett a trénerek informatikai eszközök beszerzésére is kérhetnek segítséget, amelyek a Kajak-Kenu Ablak használatát, és a mindennapi munkát is segítik."

Az elnökség hétfői ülésén fogadta el a pályázati felhívás részleteit (A részletes felhívás a cikk alján.). Fontos változás az előző évhez képest, hogy a teljes keretösszeget 20 millió forintról 25 millióra emelték, ebből 7 milliót szánnának a szakmai igazgató által említett képzési támogatásokra. A nyertes pályázatokra elnyerhető összeg maximum 1 millió forint egyesületenként. A további projektlehetőségek között ezúttal is ott van a kenu-, a szlalom- és a szabadidő szakág fejlesztése. "A kenu szakág erősítése évek óta célunk, szeretnénk szélesíteni a bázist, de ugyanez igaz a szlalomra is, főleg úgy, hogy hamarosan Kiskörénél megépül a vadvízi szlalompálya. Ráadásul attól, hogy a kajakos versenyszámokból elvettek az olimpián, a kenunak és a szlalomnak felértékelődött a jelentősége." – árulta el Boros Gergely, majd külön kitért az egyre népszerűbb szabadidős szakágra is.

Képek forrása: MKKSZ

"A szabadidősport nagyon fontos a klubok bevételi forrásainak szempontjából, hiszen ezzel hosszútávon stabilizálhatják saját működésüket. Azt azért tapasztaltuk, hogy a COVID-helyzet ellenére tavaly nagyobb volt az érdeklődés a szabadidős eseményeinkre, mint korábban. Látva csak a 2020-as Balaton-átevezést, ahol egy héttel hamarabb le kellett állítanunk a nevezést, olyan sokan akartak jönni. Ez egyértelműen mutatja a szabadidő szakág erejét. Ezeket a lehetőségeket a klubok is jelzik, rendszeresen tudják hasznosítani, és kiadni a szabadidős eszközeiket."

Boros Gergely elmondta, idén mind a közel 190 tagegyesület pályázhat, beleértve a nagy klubokat is. Hozzátette, eddig is népszerű volt a felhívás, tavaly például 56 pályázat érkezett, és a jelenlegi helyzet miatt idén is sokra számítanak. "Igyekszünk segíteni a klubokat, és plusz forrást adni nekik. Az elmúlt egy évben önkormányzati támogatások sok helyen visszaestek. Ezzel kapcsolatban volt is egy felmérése a szövetségnek, nagyjából 300 millió forint kiesést okozott a sportágnak." – árulta el a szakmai igazgató. A pályázatot postai úton április 9-ig, személyesen pedig április 12-ig lehet eljuttatni az MKKSZ székházába.

A rovat további hírei: Sport

Győzelem az utolsó edzőmeccsen

Győzelem az utolsó edzőmeccsen

2024. aug. 31.

A második félidőre jelentősen feljavult a DKKA női kézilabdázóinak védekezése a NEKA elleni felkészülési találkozón.

Álom maradt a döntő 10 méteren

Álom maradt a döntő 10 méteren

2024. aug. 30.

Nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé Gurisatti Gyulának a légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában a párizsi paralimpián.

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

2024. aug. 30.

A korábbi egyetemi asztalitenisz csapatok és játékosok új név alatt folytatják szeptembertől a bajnoki szereplést a másod- és harmadosztályban.

DSTV: készül az új műfüves pálya

DSTV: készül az új műfüves pálya

2024. aug. 29.

Mint arról már korábban beszámoltunk, hatalmas fejlesztés célegyenesébe érkezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, s vele együtt persze a város is. Már dolgoznak a munkagépek a Lorántffy iskola melletti területen, készül az új műfüves sportpálya! Hangkép.

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

2024. aug. 29.

Rengeteg tapasztalattal bíró felkészülési mérkőzést vívott az ELTE-BEAC gárdája ellen a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese szerdán este.

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

2024. aug. 28.

Megkezdték a DLSZ Aréna második műfüves pályájának építését, melyet a tervek szerint szeptember végén, október elején vehetnek birtokba a városi kispályás labdarúgók.

Hibátlanul a nyolc közé

Hibátlanul a nyolc közé

2024. aug. 28.

Mindhárom csoportmeccsét megnyerte a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő