Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Bajnok az UVSE!

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. ápr. 24., 17:31

Nem tudott mit kezdeni az újpestiek védekezésével, így pedig esélye sem volt a győzelemre a DUE-Maarsk Graphics vízilabdázóinak a bajnoki finálé harmadik, mindent eldöntő találkozóján.

A bajnoki finálé harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén ugrott medencébe a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a fővárosi Hajós-uszodában a címvédő UVSE ellen, s ahogy a párharc eddigi találkozóin, úgy ezúttal is óriási csatára lehetett számítani, ami nem is volt meglepő, hiszen a bajnoki cím volt a tét.

A mérkőzés elején a házigazdák voltak valamivel higgadtabbak, s Faragó góljával hamar meg is szerezték a vezetést, miközben két dunaújvárosi emberelőny is parlagon maradt. Még nagyobb gondot jelentett, hogy a védekezés sem működött úgy, ahogy szerették volna a mieink, mert a 6. perc elején előbb Keszthelyi, majd újra Faragó lőtte át a blokkokat, így pillanatok alatt meglépett hárommal a fővárosi alakulat (3-0). Vízilabdázóink hosszú gólcsendjét Brezovszki törte meg a 8. percben, majd Magyari védett fontosat, így a második etapot "csak" kétfás hátrányból kezdhette meg a Mihók-csapat.

Sajnos nem sokáig mutatott 3-1-es UVSE-előnyt az eredményjelző, mert a 10. percben Keszthelyi is megszerezte második találatát, hamar visszaállítva a két gárda közti korábbi különbséget (4-1). Az egyetemisták sajnos a folytatásban sem találták a hazai védelem ellenszerét, így hiába húzta le a rolót a folytatásban Magyari Alda, lőtt gól nélkül nem tudta csökkenteni hátrányát a DUE, így a félidei szünethez érve magabiztos fővárosi vezetés miatt szomorkodhattunk.

Képek: DO-archív

Elsősorban támadásban kellett javulnia a mieinknek ahhoz a folytatásra, hogy legyen esélyük a felzárkózásra, ám a fordulást követően is az UVSE akarata érvényesült, s bár a harmadik negyed első hazai előnyét még védte Magyari, a másodikból Dávid már nem hibázott, még közelebb hozva a címvédéshez a fővárosiakat (5-1). A Mihók-csapat tizenhárom perces gólcsendjét Szilágyi törte meg szabaddobásból, s bár volt esély a feljebb zárkózásra is, két újabb fór maradt ki a mieink oldalán, míg a vendéglátók Rybanska révén kihasználták a sajátjukat, így az utolsó felvonás sajnos már nem tartogatott komoly izgalmakat (6-2).

A negyedik nyolc percben is rettentő hatékonyan őrizte kapuját, így hiába próbálkoztak a mieink akciógól, emberelőnyből, képtelenek voltak mattolni Gangl Edinát, így szűk négy perccel a meccs vége előtt végleg eldőlni látszott a bajnoki cím sorsa. Főleg úgy, hogy a vendéglátók továbbra sem kockáztattak semmit, rendkívül fegyelmezetten őrizték fórjukat sőt, Szűcs emberelőnyös találatával végleg lezárták a meccset, melyet végül simán, 7-2-re nyertek meg, így sorozatban hatodik alkalommal örülhettek a bajnoki aranyérem megszerzésének.

UVSE – DUE-Maarsk Graphics 7-2 (3-1, 1-0, 2-1, 1-0)

DUE-Maarsk Graphics: Magyari – Szilágyi 1, Gurisatti, Horváth, Mahieu, Garda, Ziegler. Csere: Mucsy, Brezovszki 1, Szellák, Pál. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Olasz, svéd és észt siker a dunaújvárosi Eb-n

Olasz, svéd és észt siker a dunaújvárosi Eb-n

2022. aug. 15.

A szombati versenynap után még élen álló Havas Attilát a technika ördöge fosztotta meg az Európa-bajnoki címtől az F500-as kategóriában a motorcsónakosok dunaújvárosi Európa-bajnokságán.

Döntetlen a gólzáporban

Döntetlen a gólzáporban

2022. aug. 15.

Többször is hátrányból felállva, utolsó másodperces, emberhátrányban szerzett góllal ért el 5-5-ös döntetlent az FTC II. elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Kovács Zsófia Európa-bajnok ugrásban!

Kovács Zsófia Európa-bajnok ugrásban!

2022. aug. 14.

Parádés teljesítményt nyújtva szerzett Európa-bajnoki címet Kovács Zsófia a müncheni kontinensviadal ugrás versenyszámának fináléjában.

Czifra Lili hetedik gerendán a juniorok között

Czifra Lili hetedik gerendán a juniorok között

2022. aug. 14.

Czifra Bettina Lili a hetedik helyet szerezte meg a tornászok női felnőtt és junior Európa-bajnokságának szerenkénti fináléjában gerendán, a juniorok között.

Újra itthon a DFC

Újra itthon a DFC

2022. aug. 14.

A Ferencváros második számú együttese ellen lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjának harmadik fordulójában ma este fél hattól.

Izgalmas rajt az Eb-n

Izgalmas rajt az Eb-n

2022. aug. 14.

Óriási küzdelmeket és egy komoly balesetet is hozott a motorcsónakosok dunaújvárosi Európa-bajnokságának első versenynapja.

Torna Eb: közel volt a bravúr

Torna Eb: közel volt a bravúr

2022. aug. 13.

Az utolsó szer előtt még ötödik helyen állt, ám végül a hetedik pozícióban fejezte be a csapatversenyt a három dunaújvárosi versenyzővel felálló magyar női tornász válogatott a müncheni Európa-bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő