Beszorult sérültet mentettek a lánglovagok

Öcaline - 2021. április 13. 9:30

Frontálisan ütközött két személygépkocsi a 62-es főúton, Dunaújváros közelében vasárnap kora reggel – az egyik autóst tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Súlyos kimenetelű balesethez riasztották a dunaújvárosi tűzoltókat a 62-es főútra: a város közében két autó ütközött frontálisan, derül ki a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közleményéből. Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, katasztrófavédelmi szóvivő összegzése szerint a baleset még vasárnap kora reggel történt, és az ütközés erejére jellemző, hogy az egyik autó vezetője a roncsok közé szorult.
A sérült férfit a város hivatásos tűzoltói feszítővágóval szabadították ki, majd a mentőszolgálat munkatársaival közösen emelték ki a járműből. A sofőrt a mentők kórházba szállították. A tűzoltók áramtalanították a személygépkocsikat.

Vigyázzunk az utakon – magunkra is, egymásra is!

(Képünk illusztráció)

A rovat további hírei: Sziréna

Jogtalanul használta más az autóját – pedig csak cigiért indult

Jogtalanul használta más az autóját – pedig csak cigiért indult

2024. szep. 06.

Sajnos az ügyészségi összegzésből nem derül ki, milyen kocsit kötött el a vád alá helyezett férfi – pedig biztos van olyan verda, aminek nem tudnék ellenállni. 

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

2024. aug. 30.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

2024. aug. 20.

A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

2024. aug. 09.

Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

2024. aug. 09.

A dunaújvárosi rendőrök kérték a lakosság segítségét a 13 éves, a városból eltűnt mezőfalvi fiatal keresése miatt. Már egy megosztás is segíthet!

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

2024. aug. 08.

Egy mezőfalvi cég ingatlanára lomizott a nő, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Odavitte, lepakolta. Problem?

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

2024. aug. 07.

Ez volt a szép terv, a keserű valóság minden tényezőt tekintve rácáfolt: ittasan, vezetői engedély nélkül törte rommá munkáltatója autóját az a mongol férfi, aki a 6-os úton, a kulcsi körforgónál szállt el. Annyira be volt nyomva, hogy a szondát sem tudta megfújni, értesült a DO.