Dunaújváros Hetilap

Parkolókérdés: lakossági megkeresés alapján járt el a képviselő

doszerk - 2021. április 13. 7:06

Szemlét tartott a körzetében kollégáival Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, a 6-os választókörzet önkormányzati képviselője. Az Esze Tamás és Balogh Ádám utca közötti területeken a lakosság kérésére új parkolóhelyek létrehozása a cél. 

Dunaújvárosban sarkalatos pont a parkolás kérdése. Ennek kapcsán az alpolgármester kollégái társaságában felmérte a körzete lehetőségeit új parkolók kialakítása kapcsán, hiszen lakossági igény mutatkozik a területek bővítésére. Szabó Zsolt így fogalmazott a szemlén: 
 – A választókerület képviselőjeként megkerestek a lakók, hogy felmérjük, hogyan tudnánk enyhíteni a helyiek parkolási helyzetét. Kollégáimmal ezért megnéztük, hogy a területen hol lenne lehetőség új területek kijelölésére úgy, hogy az ne zavarja a lakosság mindennapjait. A Technikum városrész egyik sajátossága, ezzel együtt nagy előnye, hogy egy zöld, családias része a városnak, rengeteg fával, zöld területtel. A parkolóhelyek bővítése mellett a körzet jellegének a megőrzése is cél számunkra, ehhez pedig szükségünk lesz majd a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve a kormányhivatal engedélyére is. 
A helyzet nehéz, de nem reménytelen: például néhány héttel ezelőtt Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő és Szemenyei István, a Rudas középiskola igazgatója megegyeztek abban, hogy a Római városrészben lakók használhatják az iskola melletti parkolót a megadott időintervallumban, ezzel is bővítve a parkolási lehetőségeket a városban.

Terdik Péter
(Fotó: Végh Zoltán)

 

A rovat további hírei: Közélet

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

2025. nov. 29.

Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

2025. nov. 28.

Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

2025. nov. 28.

Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.

DSTV: sikeres gyűjtőakció

DSTV: sikeres gyűjtőakció

2025. nov. 28.

Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.

 

Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!

Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!

2025. nov. 27.

Változik a résztvevők köre és picit a lebonyolítás rendje is, de a lényeg marad: a DO/DSTV műhelye idén immár hatodszorra vág neki ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezésének. A fő cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról!

DSTV: biztonságosabb játszótér

DSTV: biztonságosabb játszótér

2025. nov. 27.

A híradást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Hajnal utcában található játszótérnél történt fejlesztésről. Nem látványos, de a lakók miatt nagyon fontos munkálatok értek véget a közelmúltban: a tér népszerű közösségi pont – immár kerítés teszi még biztonságosabbá. Hangkép.

 

Folyamatos a korszerűsítés-hibaelhárítás

Folyamatos a korszerűsítés-hibaelhárítás

2025. nov. 26.

Az EUCF projekt kapcsán korábban már foglalkoztunk olyan témákkal, amelyek például a hőszigetelés fontosságát vizsgálták, vagy épp a korszerűtlen energiafogyasztók cseréjére hívták fel a figyelmet. Most is hasonlóan zsebbevágó téma következik – lássuk, miért fontos a távhővezetékek cseréje.