Véget ér az aranycsata!
Idegenben, az UVSE otthonában ülhet vissza a bajnoki trónra a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Gyerünk, csajok, mindent bele, egy város veletek!
Két mérkőzést követően 1-1-re áll a női vízilabdázók bajnoki döntője a címvédő UVSE, valamint a DUE-Maarsk Graphics csapatai között, miután Mihók Attila tanítványai a nagy csatában elveszített első fővárosi összecsapást (11-9) követően hazai környezetben tudtak egalizálni egy ötméteresekkel megnyert mérkőzésen (12-11), így életben tartották reményeiket az aranyéremre. A finálé második meccsét követően Mihók Attila elsősorban együttese küzdeni tudását dicsérte, kiemelve, hogy a találkozó végén azért már láthatóan voltak a fáradtág jelei a játékosokon, ám ez igaz volt az UVSE-re is.
Bármennyire is fáradtak azonban a csapatok, mára ismét mindenkinek fel kell szívnia magát, ugyanis délután fél öttől rendezik meg a fővárosi Hajós-uszodában a finálé mindent eldöntő harmadik összecsapását, mely előtt természetesen az a legnagyobb kérdés, hogy az UVSE megszerzi-e sorozatban hatodik első helyét, vagy mieink tíz év után visszaülnek a bajnoki trónra? A két gárda eddigi meccsei alapján ismét kőkemény csatára, kiegyenlített, szoros mérkőzésre számíthatunk, melyen akkor lesz esélye a mieinknek a sikerre, ha az első perctől az utolsóig fegyelmezetten, s mindkét kapu előtt hatékonyan tudnak játszani.
Képek: DO-archív (Végh Zoltán felvételei)
Tisztában van ezzel természetesen a csapatból mindenki, s mint azt Magyari Alda, az egyetemisták válogatott hálóőre az egyesület honlapján kiemelte, amennyiben mindenki kihozza magából tudása legjavát, akkor elhozzák a bajnoki aranyat a fővárosból.
– Mindenféleképpen feltüzelt minket a szerdai eredmény, úgy gondolom, a fejekben is a helyére kerültek a dolgok. Fizikailag picit fáradtak vagyunk, de természetesen ezt figyelembe véve a terhelésünk most más jellegű: sokat videózunk, csapatprogramjaink vannak, amik segítenek a még szorosabb kötelék kialakulásában és a közös cél elérésében. Nagyon várom már a harmadik összecsapást, a lényeg, hogy mindenki azt csinálja, amit megbeszéltünk, és amit tud, nem kell többet, sem kevesebbet. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor mi örülhetünk a végén.
A rovat további hírei: Sport
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.
DSTV: vár a ring
2025. okt. 21.
Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.








