Dunaújváros Hetilap

Életet menthetsz – minden csepp vér kincs!

Öcaline - 2021. május 30. 8:23

A járványügyi enyhítések nyomán egyre több alkalmat teremthetnek a véradásra – az igény szemernyit sem csökkent, minden csepp vér életet menthet! Rövid helyzetképünk mellett havi donortoborzóval jelentkezünk.

Nem csökkent az egészségügyi ellátórendszer igénye, de az enyhítések nyomán egyre több vidéki és üzemi alkalmat tudnak teremteni a véradásokra, árulta el érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője:
– Nagy örömünkre szolgál, hogy a városi cégek újból megnyitották kapuikat a véradások előtt. Az Aikawa üzem rendkívül jól szervezett véradást tartott, 35 fő adott vért. Szintén engedélyezte a véradást a Hankook, ráadásul megosztva a műszakok között, hogy minden dolgozó élhessen a lehetőséggel – remek mutató, hogy 95 fő adott vért, ráadásul örömteli, hogy júniusban ismételten várhatjuk önzetlen felajánlásukat.
Mint a területi szervezet vezetője kérdésünkre kiemelte, jó eséllyel visszaáll a régi rend, vidéki véradásaikat is gond nélkül megtarthatják. 

Itt a júniusi donortoborzó menetrend

Hosszú, vidéki helyszínekkel és üzemi alkalmakkal is bőven pettyezett a lista – lássuk, hol és mikor lesznek véradások júniusban!

június 1., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
június 3., csütörtök 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
június 8., kedd 9-11 óra – Előszállás, Művelődési ház (Balatoni út 29/4.)
június 10., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
június 15., kedd 10-15 óra – Hankook (zárt véradás)
június 16., szerda 13.30-17 óra – Adony, Művelődési ház (Rákóczi u. 28.)
június 17., csütörtök 11-14 óra – Ferrobeton (Papírgyári út 18-22.)
június 22., kedd 8-10 óra – kormánytisztviselői véradás a Vérellátóban (Vasmű út 10.)
június 24., csütörtök 10-14 óra – Dunaferr összevont véradás a tanműhelyben (zárt véradás)
június 29., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)

A mottó nem veszített aktualitásából: adj vért és ments meg három életet!

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"

2025. aug. 25.

Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége

2025. aug. 24.

A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.

DSTV: komoly segítség az álláskereséshez

DSTV: komoly segítség az álláskereséshez

2025. aug. 24.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.

 

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.