Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hiába a nagy hajrá!

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2021. máj. 10., 07:34

Nyolcgólos hátrányból is egyenlített, ám végül pont nélkül maradt az DKKA U20-as leány kézilabda csapata a Kozármisleny elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin.

Idegenben, a második helyezett Kozármisleny otthonában folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U20-as csapata a mögöttünk hagyott hétvégén. Az összecsapásnak egyértelműen a vendéglátók voltak az esélyesei, ám a sereghajtó Kovács-csapat természetesen abban bízott, hogy taktikus, fegyelmezett és pontos játékkal képes lehet megszorítani ellenfelét.
Az első felvonás azonban nem támasztotta alá a mieink reményeit, mert ekkor egyértelműen a házigazdák akarata érvényesült. A Kozármisleny hamar előnyt szerzett, s mivel vezetését fokozatosan növelni is tudta, az első negyed órát követően már úgy tűnt, hogy el is dől a találkozó (11-4). Az akadémisták tetemes hátrányuk ellenére sem adták fel azonban a küzdelmet, ám hiába tudták valamelyest csökkenteni a két gárda közti különbséget, a félidei szünethez érve még mindig 18-12-re vezetett a favorit.

Képek: DKKA-archív

A fordulást követően viszont nagyot változott a játék képe, mert a támadásban és védekezésben is jelentősen feljavuló dunaújvárosi fiatalok öt perc alatt megfelezték a két gárda közti félidei különbséget sőt, a 40. percben már csak egy góllal, 21-20-ra vezetett a házigazda. Mely a játékrész derekára ugyan ismét elment hárommal, de innen is visszajöttek a mieink, s az 52. percre kiegyenlítettek (25-25). A pontszerzés azonban sajnos ennek ellenére sem jött össze, mert az utolsó három percben már csak két kozármislenyi gól született, így a hazaiak végül 28-26-os sikerrel erősítették meg második helyüket a tabellán, míg a mieink maradtak az utolsó helyen.

Kozármisleny – DKKA U20 28-26 (18-12)
A DKKA U20 gólszerzői: Kecskés Noémi 8, Pál Eszter 7, Matucza Gabriella 3, Percze Dzsennifer 2, Agócs Alexandra 2, Varjas Lara 1, Papp Kitti 1, Sztanó Kincső 1, Ujházi Petra 1.

A rovat további hírei: Sport

Elkészült az alsóház menetrendje

Elkészült az alsóház menetrendje

2023. már. 11.

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be az NB II Nyugati csoportjának alsóházi küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Kemény, hatékony védekezéssel van esély

Kemény, hatékony védekezéssel van esély

2023. már. 11.

A Mosonmagyaróvár elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt együttese ma délután öt órától.

DSTV: nyílt edzésen értékelték a szezont

DSTV: nyílt edzésen értékelték a szezont

2023. már. 10.

Az alapvető célkitűzést teljesítették a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, akik nyílt edzéssel kedveskedtek szurkolóinak a közelmúltban. Hangkép.

Kettős siker Budaörsön

Kettős siker Budaörsön

2023. már. 10.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia U17-es és U19-es együttese is biztos győzelmet aratott a Budaörs elleni korosztályos bajnokin.

Újra előnyben a Worm Angels

Újra előnyben a Worm Angels

2023. már. 10.

Kétgólos hátrányból felállva, hosszabbításban aratott 4-3-as győzelmet a Worm Angels hokicsapata a Győr ellen az Andersen Liga elődöntőjének harmadik meccsén.

Mayer Eszter utazhat a vb-re

Mayer Eszter utazhat a vb-re

2023. már. 09.

A dunaújvárosi Mayer Eszter is bekerült a magyar junior női tornász válogatott világbajnokságra utazó csapatába.

Életben maradt a DAB-ASP

Életben maradt a DAB-ASP

2023. már. 09.

Fordulatokban gazdag csatában, hosszabbítás után aratott 6-5-ös sikert a DAB-ASP hokicsapata a címvédő ellen az Andersen Liga elődöntőjének harmadik felvonásán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  2. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  3. A Hóvirág Kupáért fociztak

  4. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  5. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő