Irány az Európa-bajnokság!
Sorozatban harmadik versenyét nyerte meg Nyikos Veronika, a DKSE tehetséges birkózója.
Nyikos Veronika a dobogó legfelső fokán! (Kép: DKSE)
Bukarestben rendezték meg május 13. és 16. között a kadet korosztály részére (16-17 évesek) a Constantin Alexandru és Ioan W. Popovici nemzetközi viadalt, melyen ezúttal húsz nemzet birkózói léptek szőnyegre kötött- és szabadfogásban, valamint a női szakágban. A magyar válogatott tagjaként vett részt a versenyen Nyikos Veronika, a DKSE fiatal tehetséges sportolója, aki első mérkőzésén bolgár, a másodikon lengyel, majd a hazai pálya előnyeit élvező román versenyzőt is legyőzte, így veretlenül jutott be a vasárnapi fináléba.
Az aranyéremért görög riválisát győzte le magabiztosan úgy, hogy pontot sem tudott csinálni rajta ellenfele, így összességében négy győzelemmel állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Veronikának ez volt a harmadik versenye zsinórban, melyen az első helyen végzett, így bebiztosította helyét a kadet Európa-bajnokságra utazó korosztályos válogatottban.
A rovat további hírei: Sport
Átrobogott a Kohászon az ETO
2024. szep. 18.
Nagyon gyorsan, alig negyed óra alatt eldőlt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének győri fellépése.
Elérték céljukat futsalosaink
2024. szep. 17.
Idegenben is nyolc gólt szerezve húzta be első idei bajnokiját a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati csoportjában.
Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok
2024. szep. 17.
Hiába vezetett még két góllal az utolsó negyed előtt, büntetőlövések után szenvedett egygólos vereséget a két DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott a kínai korosztályos világbajnokság nyitómeccsén.
Vereséggel kezdtek az Acélbikák
2024. szep. 16.
A meccs közel egyharmadát emberhátrányban töltve kapott ki két góllal a FEHA19 vendégeként a DAB jégkorong csapata az Erste Liga első idei mérkőzésén.
Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit
2024. szep. 16.
A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.
A hozzáállásra nem lehetett panasz
2024. szep. 15.
Szoros meccsekkel, két 3-1-es vereséggel vágott neki a korosztályos bajnokság küzdelmeinek a DSE Röplabda Akadémia U17-es csapata a Dózsa iskolában.
Megvédte címét a DKSE
2024. szep. 15.
A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.