Körözöttet fogtak a zsaruk
Bűnügy miatt körözött férfivel, illetve jogsi nélkül autóba pattanó fiatallal szemben kellett intézkednie a dunaújvárosi rendőröknek ma reggel.
Dunaújvárosban, a Szent György úton ellenőrzött a körzeti megbízott egy 49 éves férfit 2021. május 27-én reggel, akiről az intézkedés során megállapította, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a férfi körözését rendelte el, mivel egy folyamatban levő bűnügyben szükségessé vált a kihallgatása. Az egyenruhás a székesfehérvári lakost elfogta, a rendőrkapitányságra előállította, majd kihallgatását követően szabadon bocsátotta.
A járőrök Dunaújvárosban, a Petőfi Sándor utcában ellenőriztek 2021. május 27-én délelőtt egy személygépjárművet és annak vezetőjét. Az intézkedés során a helyi lakosról megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá a Kalocsai Járásbíróság által kiadott érvényben levő eltiltása is van. Az egyenruhások a 18 éves fiatal férfit elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol eljárást indítottak ellene, derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolójából.
A rovat további hírei: Sziréna
Fő a megelőzés – és légy okosabb a csalóknál!
2025. jan. 03.
Az online vásárlás és ügyintézés kényelmes, de kockázatos terep, figyelmeztet a vármegyei főkapitányság évindító közleménye. Tippek és trükkök a csalások kivédésére!
Csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
2024. dec. 30.
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékoz! - mondta a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Főosztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Eltűnés miatt keresik Olíviát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE!)
2024. dec. 04.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelezze, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is közelebb vihet Olíviához. (FRISSÍTVE!)
Három személyautó és egy kisbusz karambolozott a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2024. dec. 04.
A személyi sérüléssel járó baleset helyszínén félpályán halad a forgalom. Gyorshír, egy diszkrét tanáccsal: vigyázzanak az utakon! (FRISSÍTVE)
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.








