Rosszkor és rosszul előzött, baleset a vége
Ráadásul meg is sérült a személyautót vezető nő a 62-es úton kedden történt baleset során.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről tudósította honlapunkat a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes szóvivői jelentés szerint a 62-es számú főút 10-es kilométerszelvényében történt a baleset reggel 7 óra körül. Egy 26 éves hódmezővásárhelyi lakos személygépkocsijával kialakult kocsisor előzésébe kezdett, azonban egy vele szemben, szabályosan közlekedő tehergépkocsi miatt hirtelen vissza kellett térnie a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba. A visszatérési manőver alatt a fiatal nő elveszítette uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről, és a jobb oldali vízelvezető árokba csúszott.
A jármű rendőrségi összegzés szerint a tetejére borulva állt meg a Perkáta közelében történt baleset során – vezetője könnyű sérülést szenvedett.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Halálos baleset a 6-os úton – útlezárással (FRISSÍTVE)
2023. júl. 12.
Három gépjármű ütközött össze Ercsinél, egy 61 éves ráckeresztúri férfi vesztette életét a végzetes találkozás során. Kora reggel történt a baleset, de órákon át, majdnem délig tartott a teljes útzár a 6-os főúton. (FRISSÍTVE)
Balesetet szenvedett, majd le is pattant a szerb embercsempész
2023. júl. 07.
Ám később elcsípték, és most vádat is emeltek ellene – több személynek nyújtott segítséget jó pénzért, értesült a DO.
Ittasan vezetett, balesetet okozott – vádat emeltek ellene
2023. júl. 04.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittas állapotban nekiütközött egy várakozó autónak Székesfehérváron – és még a jogsija sem volt nála, pedig elvben ételfutárként dolgozott, értesült a DO.
Baleset és útzár a Papírgyári úton
2023. júl. 03.
Kisteherautóval ütközött össze egy személyautó Dunaújvárosban, a Papírgyári úton. Teljes útzár a Papírgyári úton a műszaki mentés idejére. Gyorshír.
Világrekord: két órán belül kétszer bukott ugyanott!
2023. jún. 30.
Pedig az első komoly kihágás után megállították, megbüntették, majd a szabályok betartására intették a rendőrök a 69 éves pernahajdert.
Súlyos baleset Dunaújváros közelében
2023. jún. 30.
Személyi sérüléssel járó baleset történt nem sokkal egy óra után a 62-es főúton, Dunaújváros közelében.
Fákat döntött ki, ágakat szakított le a vihar Fejérben is
2023. jún. 24.
Mintegy 80 bejelentést regisztráltak a vármegyéből a tegnap esti vad vihar nyomán – a dunaújvárosi tűzoltókat még Kálozra is hívták, hogy segítsenek, értesült a DO.