Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Közel volt a hazai dobogó (Galériával)

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2021. jún. 13., 17:27

Negyedik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia U13-as csapata a Dunaújvárosban megrendezett Országos Mini Bajnokság fináléjában. (Galériával)

Dunaújvárosban, a Dózsa és a Gárdonyi iskolában rendezték meg az U13-as korosztály országos röplabda bajnoki fináléját szombaton, illetve vasárnap. A nyolccsapatos megméretésen természetesen ott voltak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is, akik az éremszerzés reményében vágtak neki a sorozatnak.

Dolmán Viktor tanítványai a csoportkörben először a székesfehérvári MÁV Előre RA ellen léptek pályára, s ahogy azt reméltük, nagyon sima, 3-0-s győzelmet arattak úgy, hogy az első játszmában kettő, míg a másodikban mindössze öt pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A folytatás lényegesen nehezebben alakult, ugyanis a Pénzügyőr ellen már nagyon komoly csatát vívtak a mieink, akik a döntő szettben ötpontos hátrányt ledolgozva arattak végül 2-1-es sikert az értük szurkolók parádés támogatásának is köszönhetően, így az utolsó meccs végeredményétől függetlenül már bejutottak a legjobb négy közé. A kecskeméti KSEI B elleni meccset ezzel együtt persze még le kellett játszani, s ugyan két szett után még 1-1 volt az állás, a harmadik játszmában a vendégek koncentráltak jobban, így ők végeztek a csoport élén.

Végh Zoltán felvételei

A vasárnapi keresztjátékban a fináléba jutás volt a tét a kecskemétiek A csapata ellen, ám ez az összecsapás sajnos nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték, mert a nagyon jól mezőnyöző KESI egy szoros és egy sima játszmában aratott 2-0-s győzelmet, így a dunaújvárosi fiatalok a bronzéremért harcolhattak tovább. Itt újra a KESI B együttese várt a Dolmán-alakulatra, mely ugyan megnyerte az első játékot, ám a folytatásban valamivel pontosabb volt a Kecskemét, így végül a vendégek 2-1-es sikerével ért véget az összecsapás. A torna fináléjában a KESI A csapata vívott hatalmas csatát a Kunhegyes gárdájával, s bár mindkét együttes megérdemelte volna a győzelmet, a végén a kecskemétiek örülhettek a bajnoki címet jelenti 2-1-es sikernek.

A torna végén természetesen nem maradhatott el a legjobb csapatok és játékosok elismerése sem: a különdíjak és az érmek kiosztásában Motyovszki Mátyás, az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke segédkezett, aki érdeklődésünkre elárulta, nagy örömmel követte figyelemmel a mérkőzéseket, mert rengeteg olyan ügyes és tehetséges fiatalt láthatott, akik a jövőben a sportág erősségei lehetnek.

A DSE Röplabda Akadémia eredményei

Csoportkör
MÁV Előre RA – DSE Röplabda Akadémia 0-3 (-2, -5, -13)
DSE Röplabda Akadémia – Pénzügyőr SE A 2-1 (20, -21, 23)
KESI B - DSE Röplabda Akadémia 2-1 (16, -16, 10)

Elődöntő
KESI A - DSE Röplabda Akadémia 2-0 (23, 10)

Bronzmérkőzés
DSE Röplabda Akadémia – KESI B 1-2 (18, -17, -18)

Az Országos Mini bajnokság végeredménye: 1. KESI A, 2. Kunhegyes, 3. KESI B, 4. DSE Röplabda Akadémia, 5. Pénzügyőr, 6. Szolnok, 7. Szeged, 8. MÁV Előre RA

2. Galéria
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

Kecskeméti sikerrel ért véget az U13-as röplabdázók Országos Bajnokságának döntője, melyet a Dózsa és a Gárdonyi iskolában rendeztek meg szombaton, illetve vasárnap. A DSE Röplabda Akadémia fiataljai végül a negyedik helyen fejezték be a rangos megméretést.

(Végh Zoltán felvételei)

Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
Röplabda Országos Mini Bajnokság döntő - fotó:
doszerk - 2021. jún. 13.

A rovat további hírei: Sport

Pont nélküli hétvége az Andersenben

2026. jan. 19.

A DAB-ASP kettő, míg a DUE-Worm Angels csapata három góllal kapott ki a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati játéknapján.

Három szettben nyert a Fino

2026. jan. 19.

Az első és a második szettben akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Kaposvár ellen, de az éllovas magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott fiataljaink ellen a  TippmixPro Férfi NBI Extraliga vasárnapesti fordulójában.

Fehérvári siker a megyei rangadón

2026. jan. 19.

Ezúttal is becsülettel küzdöttek a tartalékos Acélbikák, de a FEHA19 elvitte a három pontot a Dunaújvárosi Jégcsarnokból az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Elkészült a DFC felkészülési programja

2026. jan. 18.

Összesen hét felkészülési mérkőzés vár a Dunaújváros FC labdarúgó csapatára az NB III-as pontvadászat tavaszi rajtjáig.

Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

2026. jan. 18.

A FEHA19 elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután öt órától.

A tisztes helytállás lehet a cél

2026. jan. 17.

Az idei bajnokságban még veretlen, szettet sem vesztő Fino Kaposvár otthonába látogat a DKSE röplabda csapat a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

DSTV: toboroznak az úszók

2026. jan. 17.

Nagyon régre nyúlik vissza a Vasvári Pál Általános Iskola jó kapcsolata a településen működő különböző sportszervezetekkel és közösségekkel. Kiemelten gyümölcsöző a szakmai együttműködés a DKSE úszó szakosztályával – már a szeptemberben induló osztályba toborozzák a jövő sportolóit. Ezt a témát jártuk körbe Berzlánovits Éva közreműködésével. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő