Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újra munkában a DKKA kézilabdázói! (Galériával)

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2021. júl. 19., 18:54

Új szakmai igazgatóval, szinte teljes kerettel kezdte meg a felkészülést a 2021/2022-es szezon küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Véget ért a nyári szünet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára: az együttes tagjai ma kezdték meg felkészülésüket a 2021/2022-es bajnoki szezonra. Összesen húsz játékos vágott neki a közös munkának Vágó Attila vezetőedző irányításával a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s mint azt a DKKA szakvezetője elárulta, nagy örömmel köszöntötték egymást a csapat tagjai az első edzésen.
– Nagyon hosszú volt az előző szezon, de a mögöttünk hagyott hat hét elég volt arra, hogy kipihenjék magukat és feltöltődjenek a játékosok. Az első három-négy hét egyértelműen a pihenésről szólt, az utolsó két hétre azonban volt házi feladatuk, majd ma reggel a sportcsarnokban találkoztunk egymással, hogy nekivágjunk a munkának. Nagyon örültek egymásnak a játékosok, a régiek egymás nyakába borultak, míg az újakat mindenki nagy szeretettel fogadta. Húsz játékossal kezdtük meg a felkészülést, van köztük olyan fiatal is, aki idővel visszatér majd az utánpótlás csapatba, itt vannak már természetesen az új igazolásaink is, egyedül Farkas Johanna hiányzott, de ő igazoltan, mert tegnap még az U19-es Európa-bajnokság fináléjában szerepelt, s az oroszok ellen 31-22-re megnyert finálé után egy hét pihenőt kapott.

Tíz edzőmeccs vár a Kohászra

Vágó Attilától természetesen kíváncsiak voltunk arra, milyen munka vár a csapatra a szeptemberi bajnoki rajtig.
– A vegyes felkészülésben hiszek, a labda már a ma délutáni edzésen is előkerült. Nyilván délelőtt elsősorban a fizikális képességfejlesztésen van a hangsúly, konditermi és futóedzések vannak, délután pedig a komplex gyakorlások kerülnek előtérbe. Lesznek persze idővel edzőmérkőzéseink is, összesen tíz felkészülési találkozót játszunk, ezek közül négy lesz olyan, ami sima edzőmeccs, míg a maradék hatot különböző tornákon játsszuk majd le, Békéscsabán, Kisvárdán, illetve Siófokon.

A DKKA szakvezetője elárulta, hogy a legfontosabb feladat most az új játékosok beépítése lesz, s ahogy tavaly, úgy idén is egy jól védekező csapatot szeretne kialakítani.
– Nagyon fontos, hogy a tavalyi csapat húzóemberei, a mag együtt maradt, gondolok itt például Nick Viktóriára, Bulath Anitára, Szalai Babettre, Kazai Anitára, a kapusokra, szélsőkre, szóval azért nekünk már nem nagyon kell ismerkednünk egymással. Ezzel együtt nagyon fontos lesz, hogy az új játékosokat minél előbb beépítsük a csapatba, abba a rendszerbe, amiben mi dolgozunk. Itt okoz némi nehézséget, hogy Nick Viktória sérülése még nem jött rendbe teljesen, így az ő pótlására meg kell találnunk a megfelelő játékost, játékosokat. Az már tavaly is látszódott, hogy a védekezés volt az erősségünk, s ez pont ott jött ki látványosan, mikor Viki megsérült, így a szezonból hátralévő mérkőzéseken nagyon visszaesett a védekezésünk hatékonysága. Sok munka vár ránk tehát, de idén is egy olyan csapatot szeretnék, mely a stabil védekezésből lesz képes a gyors ellentámadásokra.

Vezetőedzőnk szerint jól sikerült a játékoskeret kialakítása, erős csapatot, erős közösséget szeretnének alkotni, ugyanakkor a konkrét célok meghatározásának még nincs itt az ideje, azzal megvárnák a felkészülés végét.
– Azokat a játékosokat tudtuk szerződtetni, akik szakmailag beleillenek a csapatba, s ezért nagy köszönet jár a klub vezetésének. Emellett fontos volt számunkra, hogy emberileg is jó játékosaink legyenek, mert szeretnénk továbbra is egy nagyon erős közösséget alkotni, olyat, ami a pályán, valamint azon kívül is összetart és segíti egymást. Ami pedig a céljainkat illeti, egyelőre a csapat építése az első, szeretnénk napról napra egyre jobbak lenni. A szezonnal kapcsolatban konkrét célokat még nem fogalmaztunk meg, ezzel várnék azért a felkészülés végéig, hogy lássuk a saját erőnket, illetve azt, hogy ellenfeleink milyen erőt képviselnek a 2021/2022-es szezonban. Nagy álmokat egyelőre nem akarok kergetni, de a tavalyi nyolcadik helynél előrébb szeretnénk végezni.

Bulath Anita kettős szerepben

A tavalyi szezonban a DKKA legeredményesebb játékosa volt Bulath Anita, aki 152 szerzett góljával a negyedik helyen végzett a bajnokság góllövő listáján. A rutinos átlövő idén is segíti a csapatot, ám már nemcsak a pályán, hanem szakmai igazgatóként azon kívül is, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, nem kellett sokat győzködni a feladat elvállalásában.
– Mielőtt elindultunk volna nyaralni, megkeresett Vertig Csaba ügyvezető, s felajánlotta azt a lehetőséget, hogy legyek a DKKA szakmai igazgatója. Megmondom őszintén, nem sokat haboztam, azonnal igent mondtam a felkérése, s bár egyelőre még nagyon új ez a feladatkör, idővel bele fogok tanulni.

Szeretem a kihívásokat, ez is egy közülük, nagyon várom már a munkát, bár az is igaz, hogy nem tudom még teljes mellszélességgel elvégezni, mert a pályán is vannak feladataim. Nem lesz könnyű ez a kettős szerep, ezért is várok sok segítséget mindenkitől, de biztos vagyok abban, hogy idővel beletanulok, s remélem tényleg zökkenőmentes lesz az átállás, hiszen most már tényleg ez lesz az utolsó szezonom játékosként. Ezzel együtt ez az év jó alkalmat is jelenthet abban, hogy szépen fokozatosan felépítsem magam, a lépcsőfokokat végigjárva fejlődhessek szakmai vezetőként is, s jövőre már csak és kizárólag erre koncentrálva tudjam segíteni az akadémiát. Annyira friss még a történet, hogy a pontos feladatkört sem határoztuk meg, az első napon vagyunk túl az új szezonban, mindenki nyitogatja a szárnyait, de minden nap átbeszéljük a feladatainkat, s biztos vagyok abban, hogy nagyon jól együtt tudunk majd dolgozni egymással.

2. Galéria
DKKA
kézilabda
felkészülés

facebook megosztás

Húsz játékossal kezdte meg felkészülését az új szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre a napi munka mellett tíz edzőmérkőzés is vár a szeptemberi bajnoki rajtig.

(Képek: Végh Zoltán)

A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
A DKKA szezonnyitó edzése - fotó:
doszerk - 2021. júl. 19.

A rovat további hírei: Sport

Felemás forduló a Győr ellen

Felemás forduló a Győr ellen

2025. nov. 14.

A DFVE serdülő leány vízilabdázói elszenvedték első vereségüket, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Győr ellen a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

Dunaújvárosi éremeső Szederkényben

2025. nov. 13.

Összesen húsz dobogós helyezéssel zárták Szederkényben megrendezett Tini Kupát a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE tehetséges versenyzői.

DAB-siker a dunaújvárosi rangadón

DAB-siker a dunaújvárosi rangadón

2025. nov. 13.

Gólzáporos mérkőzést játszott egymással a két dunaújvárosi csapat az Andersen Ligában, s a csatából ezúttal a DAB-ASP jött ki győztesen.

Hibátlan hazai forduló

Hibátlan hazai forduló

2025. nov. 12.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom együttese értékes győzelmet aratott a csapatbajnokságok legutóbbi fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.

Debreceni továbbjutás a kupában

Debreceni továbbjutás a kupában

2025. nov. 12.

A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.

Megtörte a rossz sorozatát a DAB

Megtörte a rossz sorozatát a DAB

2025. nov. 12.

Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

2025. nov. 11.

Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  2. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  3. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  4. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  5. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő