Bronzérmes az U17-es válogatott

spigott - 2021. augusztus 30. 7:30

Az olaszok elleni magabiztos, 12-9-es sikerrel szerezte meg a sibeniki Európa-bajnokság harmadik helyét a dunaújvárosi Jonkl Csengével felálló magyar U17-es leány vízilabda válogatott.

Kép: MVLSZ

Miután 11-9-es vereséget szenvedett az oroszok elleni elődöntőben, a bronzéremért ugrott medencébe a magyar U17-es leány vízilabda válogatott sibeniki Európa-bajnokság helyosztóin. A dunaújvárosi Jonkl Csengével felálló magyar csapat ellenfele az olasz együttes volt, s bár a találkozó első gólját a vetélytárs szerezte, erre még az első negyedben hárommal válaszoltak a mieink, így a jó alap megvolt a remélt érmes folytatáshoz. Az olaszok a második etapot is góllal kezdték, ám ahogy az első felvonásban, úgy ebben is sorozatban háromszor vette be ellenfele kapuját Benczúr Márton alakulata, mely a nagyszünetig biztosan tartotta három-négygólos előnyét (8-4).

A térfélcserét követően jött egy kis visszaesés a mieink játékában, így az ellenfél bő három perc alatt megfelezte hátrányát, ám még mielőtt igazán elkezdhettünk volna izgulni, megrázta magát a magyar csapat, mely egy újabb 3-0-s rohammal végleg eldöntötte a bronzérem sorsát. Az utolsó negyed elején már 12-6-ra vezetett válogatottunk, melynek az is belefért a véghajrában, hogy sorozatban három gólt kapjon, mert így is sima, 12-9-es sikert aratott, így teljesen megérdemelten szerezte meg a kontinensviadal harmadik helyét. Az Európa-bajnokságot végül a mieinket legyőző oroszok nyerték meg, miután a fináléban 12-8-ra legyőzték a görög csapatot.

Magyarország - Olaszország 12-9 (3-1, 5-3, 3-2, 1-3)
Gólszerzők: Szegedi 4, Aubéli 4, Fekete 1, Jonkl 1, Hnatyszyn 1, Mácsai E. 1.

A rovat további hírei: Sport

Magabiztos DFC-siker idegenben

Magabiztos DFC-siker idegenben

2025. okt. 19.

Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Szekszárd elleni bajnoki találkozón.

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

2025. okt. 19.

A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.