Érzelmes nyílt levélben búcsúzott el profi játékos pályafutásától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak kiválósága, ifj. Azari Zsolt.
A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak honlapján erősítette meg ifj. Azari Zsolt, hogy végleg felhagy profi játékos-pályafutásával. A sportágtól azonban nem szakad el, a jövőben csapatmenedzserként igyekszik segíteni a dunaújvárosi jégkorongot, derült ki nyílt leveléből, melyet mi is megosztunk olvasóinkkal:
"Kedves Jégkorong!
Eljött a pillanat, nem tudtam tovább halogatni, hogy elmondjam, eddig tartott profi játékos karrierem és nem tovább!
Nem is tudom pontosan mikor kezdődött, talán 1992/1993-as szezonban hívott el Kercsó Árpi bácsi az első edzésre. Hamar megszerettem a sportágat és a szüleimet is teljesen megfertőzte. Itt Dunaújvárosban jártam végig az összes korosztályos csapatot, jutottam el egészen a junior korcsoportig. Minden korosztályban bajnoknak mondhatom magam. Aztán 2002/2003-as szezonban szóltak először, hogy a felnőtt csapat edzésére kell mennem. Akkoriban a felnőtt csapat éppen bajnoki címvédőként játszott. Olyan nevek ültek az öltözőben (Vargyas, Ladányi, Szélig, Borsos és gyakorlatilag egytől egyig az egész csapat), akiket én gyerekkoromban a lelátóról néztem, és a példaképeimnek tekintettem őket. Nagy álmom volt, hogy egyszer a felnőttben játszhassak. Aztán megtörtént a bemutatkozásom és emlékszem, nagyon büszke voltam! Tagja lettem a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt csapatának! Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem!
Szüleimnek hála (megengedték, hogy a hoki legyen az első, még a suli is mögötte jött) innentől kezdve a jégkorong volt nekem a mindennapom. Ez a sport lett az életem, az életünk. Minden edzésen ott voltam, kiváló edzőktől és legendás játékosoktól tanulhattam. 2005-ben a magyar bajnokság legjobb újoncának választottak, ekkor éreztem, hogy ebben a sportágban érhetek el szép sikereket.
2006-tól, amikor 20 éves voltam, Édesapám vette át a DAB versenyeztetését. Unokatestvérét Gattyán Györgyöt kérte fel mecénásnak, és Gyuri 9 évig támogatta a Klubot, mégpedig minden évben kiemelkedő összegekkel! A családom tartotta életben és juttatta újra a csúcsra a csapatot, én pedig játszottam, megkaptam a lehetőséget, hogy a jégen teljesedjek ki. Mondanom sem kell, hogy számomra ez milyen extrém körülmény volt… Hosszú évekbe telt mire feldolgoztam, de az eredmények azt mutatják, hogy sikerült. 2006-tól 2015-ig megnyertük 2-szer a Magyar Bajnokságot, 2-szer az Erste Ligát és 5-ször a Magyar Kupát! Olyan szaktekintélyek dolgoztak velünk, mint J. P. MacCallum vagy Stephan Lundh. Velük voltunk mi együtt egy nagy család, a Dunaújvárosi Acélbikák csapata! Apukám mint elnök, Gyuri mint mecénás, én mint játékos. Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk, hogy ezt létrehozták. A csapatra, a városra, hogy ezt elértük! Együtt!! Mennyi-mennyi élmény, a Kontinentális Kupák, vagy a sok külföldi torna és edzőmeccs. Alapító tagjai vagyunk a mai Erste Ligának. A végtelenségig tudnám mesélni az élményeket! Újabb és újabb álmaimat váltottam valóra évről évre, egy nagyon jó csapat voltunk, az ország legjobbja. ! Erre is nagyon büszke vagyok, Dunaújváros igenis tradicionális hoki város Magyarországon!
2006-ban Pat Cortina Úr behívott a válogatottba. Ez egy nagyon fontos pillanata volt a karrieremnek. Új időszámítás kezdődött. Itt döbbentem rá, hogy mennyivel többet és keményebben is lehet edzeni. Gyakorlatilag innen datálhatjuk a profivá válásom kezdetét. Mikor Pat azt mondta egy hoki játékos az év 365 napjából 360 nap hokijátékos és csak 5 napot lehet civil. 2006-tól 2015-ig tagja is voltam a válogatott bő keretének, olyan szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Diego Scandella, Ted Sator és még rengetegen mások. Mindenkitől tanultam valamit. Már csak arra vágytam, hogy egyszer játszhassak egy VB-n. Rich Chernomaz szövetségi kapitány aztán 2014-ben elvitt a dél-koreai világbajnokságra. Ezt tekintem pályafutásom csúcsának, ezzel minden álmom valóra vált, elértem a magamnak kitűzött céljaimat játékosként, Világbajnokságon képviselhettem szeretett hazámat! Ráadásul gólokat is szereztem. Mérhetetlen büszkeség! Összesen 43 meccsen ölthettem magamra a címeres mezt! Mindezt a Dunaújvárosi Acélbikák csapatából harcoltam ki. Olyan emberekkel volt szerencsém együtt játszani, mint Palkovics Krisztián, Ifj. Ocskay Gábor, Kangyal Balázs, tőlük is mennyi mindent tanultam, és mennyire büszke voltam arra, hogy ott vagyok. Nem lehetek elég hálás, hogy ez összejött! Az ország legjobbjaitól tanulhattam, rengeteget fejlődtem, minden ilyen összetartáson.
2015-től ismét új korszak kezdődött Dunaújvárosban, jelentősen alább kellett adni. Persze Apu és én sosem adjuk fel, folytattuk a munkát és álltunk az új kihívások elé. Úgy érzem sikerült minden évben tisztességesen részt venni a bajnokságokban, és a dunaújvárosi szurkolóknak örömet szerezni. Céljaink alacsonyabbak voltak, de szinte kivétel nélkül nagyokat harcoltunk azok eléréséért. Innentől már gyakorló menedzserként is részt vettem a Klub életében. Minden percét élveztem! Közben a TF-en mesterfokú Sportmenedzserként végeztem, tanulmányaim alatt pedig lehetőségem volt itt gyakorolni a hivatást a csapatnál. Erre is nagyon büszke vagyok, az élsport mellett én elvégeztem az iskolákat, hogy pályafutásom végére kellő tudással kezdhessek a civil munkába.
Eldőlt, játékosként már csak az Ob II-ben láthattok majd, de -kinek örömére, kinek bánatára- menedzserként még azért maradok a csapatnál! Mostantól menedzserként és szakmai vezetőként álmodok nagyokat, és fogalmazok meg nemes célokat. Ebben az új szerepkörben is szeretném megállni a helyem! Minden tőlem telhetőt megteszek majd a saját és a Klub céljainak eléréséért. Most a legfontosabb, hogy éljen tovább a hoki a városban. Meg kell őriznünk a hagyományainkat!
Szeretnék köszönetet mondani Anyunak, Apunak, Fruzsinának a húgomnak, feleségemnek Flórának és igazából az egész családomnak! Elismerés jár a barátaimnak, hogy minden nehéz pillanatban, csalódásban és a sikerekben is teljes mértékben támogattak. Nélkülük biztosan nem ment volna. Dunaújvárosnak és a szurkolóknak, rajongóknak, városlakóknak, a kibiceknek, akik dicsértek vagy kritikával illettek, mindenkinek örök hála, amiért ennyi szépet és jót, bánatot és örömöt éltünk át együtt. 755 meccsen viselhettem a csapat mezét, 755-ször büszkén! 678 ponttal tudtam hozzájárulni a csapat sikereihez! Rengeteg érzelem, a játék minden sava-borsa. Azt hiszem ennél nem kívánhattam többet ettől a csodás játéktól. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani az edzőimnek, hogy megtanítottak hokizni, a játékostársaknak, hogy váll-vállt vetve harcoltunk a győzelmekért, az ellenfeleknek, akik egyre nagyobb és nagyobb erőbedobásra késztettek, a vendég szurkolóknak, hogy kórusban szidtak és motiváltak ezzel, a játékvezetőknek, hiszen ők is a játék részei. A Magyar Jégkorong Szövetség mindenkori munkatársainak, ők szervezik az egész ország hokiját, hányan egyengették közülük az utamat… Igazából mindenkinek, akivel az elmúlt 20 évben a jégkorong kapcsán kapcsolatba kerültem. Így minden és mindenki együtt egy nagy egész, ez lett az én karrierem. Csodálatos! Nagyon köszönöm!
Utolsó nagy álmom játékosként, egy búcsú mérkőzés itt Dunaújvárosban a jégcsarnokban, ahol a Dunaújvárosi Acélbikák All Stars játszik a számomra legnemesebb ellenfelekből álló válogatott ellen. Remélem összejön a dolog és lesz még egy nagy meccsem Acélbikák mezben!
Addig is mindörökké Dunaújvárosi Acélbikák, hajrá Dunaújváros, hajrá Magyar Jégkorong!!!
Üdvözlettel: Azari Zsoci"
