Dunaújváros Hetilap

Hála és büszkeség: sportolók köszöntése a Városházán (galériával)

spigott - 2021. szeptember 28. 19:03

A tokiói olimpián és paralimpián, illetve a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon remekül szereplő dunaújvárosi sportolókat és edzőiket köszöntötte városunk vezetése ma délután.

Volt kiért szurkolni a közelmúlt világversenyein, ugyanis a tokiói olimpián a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, a DUE-Maarsk Graphics vízilabdázói közül Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya képviselte Dunaújvárost, a szintén Tokióban rendezett paralimpián Gurisatti Gyula sportlövőért szoríthattunk, míg a közelmúltban véget ért kajak-kenu világbajnokságon Hajdu Jonatán örvendeztette meg a sportág helyi szerelmeseit egy szenzációs ezüstéremmel.

A japán fővárosban szereplő olimpikonokat (Magyari Alda kivételével), edzőiket, valamint a DKSE kenusát is köszöntötte ma délután Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Városháza házasságkötő termében. Az eseményen először városunk első embere fejezte ki háláját az olimpián és világbajnokságon résztevő sportolóknak, kiemelve, mekkora örömöt, büszkeséget hoztak Dunaújvárosnak kiváló szereplésükkel:

– A szeretet mellett nagyon komoly hálát érzek sportolóink, edzőik, felkészítőik iránt, akik mindent megtettek azért, hogy eljussatok az olimpiára, világbajnokságra, mert már az is siker volt számunkra, hogy ezeken a versenyeken ott lehettetek, s dunaújvárosiként nektek szurkolhattunk, együtt lehettünk rátok büszkék. Legyen meg ez a lelkesedés, ez a tűz bennetek a továbbiakban is, s kívánom nektek, hogy szívvel-lélekkel harcoljatok a következő időszakban is. Mindig azzal  a tudattal, hogy mögöttetek állunk, s szeretünk és támogatunk titeket ebben.

Szintén a hála és a köszönet hangján szólt a megjelentekhez Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, aki szerint a város mellett az ország is méltán lehetett büszke az olimpián, paralimpián és világbajnokságon szereplő dunaújvárosi sportolókra. A város vezetése nem feledkezett meg Kovács István Mikulás-nagykövetről, aki az elmúlt években sorra járta a magyarországi és határon túli óvodákat, iskolákat, közösségeket, élménybeszámolót tartott, sportos vetélkedőket szervezett a gyermekeknek sőt, olimpiai naplójában mindenki elküldhette jókívánságait a tokiói játékokon induló magyar sportolóknak. A 2008-as pekingi olimpia egyik fáklyavivőjének 20 éves kerékpárja már kiszolgálta idejét, ezért az önkormányzat, illetve a Magellán Kerékpárbolt közösen egy vadonatúj biciklivel lepte meg a kiváló sportembert.

Végh Zoltán felvételei

A köszöntő szavak után Pintér Tamás és Barta Endre ajándékokkal kedveskedtek a sportolóknak, illetve edzőiknek, majd az összejövetel kötetlenebb élménybeszámolóba váltott át. Olimpikonjaink mellett Hajdu Jonatán is megosztotta gondolatait, tapasztalatait a közelmúlt versenyeivel kapcsolatban, míg Kovács Zsófia trénere, Trenka János, illetve női vízilabdázóink úszóedzője, Kovács József a szakmai háttér fontosságára hívta fel a figyelmet. A komoly témák feszegetése mellett sok nevetést is hozó beszélgetés végén mindenki egyetértett abban, hogy a cél most már a párizsi olimpia; ott is jól szeretnének szerepelni a dunaújvárosi sportolók!

Sportolók köszöntése a Városházán

Sportolók köszöntése a Városházán - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

2025. júl. 17.

A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

2025. júl. 17.

Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

2025. júl. 16.

Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

2025. júl. 15.

Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

2025. júl. 14.

A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

2025. júl. 11.

Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

2025. júl. 11.

Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.