Hetedik hely a vb-n

spigott - 2021. szeptember 18. 12:48

Hiába a biztató kezdés, a hajrát nem bírták Slihoczki Ádámék a kenu kettesek 1000 méteres világbajnoki fináléjában.

Kép: DO-archív

Az elődöntőkkel és a döntőkkel folytatódott Koppenhágában a kajak-kenusok világbajnoksága, melynek délelőtti programjában a DKSE tehetsége, Slihoczki Ádám a szegedi Kocsis Ádámmal párban vágott neki a kenu kettesek 1000 méteres fináléjának. A fiatal magyar kettős számára elsősorban a tapasztalatszerzés volt a cél a rendkívül erős mezőnyben, s bár Ádámék kezdésére nem lehetett panasz, hiszen féltávnál is ott voltak még a középmezőny mögött, a második ötszázon elfogyott az erő, így a mieink végül a hetedik helyen fejezték be a világbajnoki küzdelmeket.

A délutáni programban Kiss Balázs vágott neki a kenu egyesek 500 méteres elődöntőjének, ahol az első háromban kellett végeznie ahhoz, hogy bejusson a szám fináléjába. A DKSE versenyzője nem kezdett a legjobban, féltávnál az ötödik-hatodik helyen állt, s hiába hajrázott nagyot, végül fél másodperccel a harmadik mögött célba érve végzett a negyedik helyen, így sajnos nem jutott be a fináléba.

A rovat további hírei: Sport

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.